Joggal lehetünk büszkék magunkra, úgy értem, mi, e kis ország lakói, akik kedveljük a sportot, a mozgást, hiszen szinte egymást érik azok az események, ahol hazánkra figyel a nagyvilág. Az úszó EB után újabb, nagyszabású világverseny színtere lesz Budapest, amikor is a triatlon éllovasai mérik össze tudásukat nálunk. Pontos programmal és térképpel segítünk a helyszíneken való eligazodásban.
Az elmúlt két hónapban technikai sportok közül a Formula 1 hungaroringi futama miatt szóltak rólunk a külföldi TV csatornák híradásai, illetve az Autocross EB, a Hungarian Baja tereprali verseny és a LeMans Series vitte még jó hírünket a határon túlra. Októberben ismét üdvözölhetünk külföldi hírességeket a Mecsekben, akik a Historic EB futam keretében érkeznek hozzánk négykeréken. Ezek mellett természetesen beszámolunk azokról a magyar fiúkról is, akik viszont külföldön öregbítették hírnevünket. Tehát, „felsô szinten” dübörög a sportélet, és annak érdekében, hogy a tehetséget magukban hordozó gyerekek reménységekké válhassanak, ismét jó ötletekkel várja a döntés elôtt álló családokat a sportágválasztó programsorozat, melyek idejét, helyszíneit e számban is megtaláljátok! A szeptember ismét bôvelkedik szabadtéri versenyekben, így a futni vágyók és a bringázás szerelmesei hódolhatnak kedvenc idôtöltésüknek szervezett kereteken belül is. Lapunk segítségével akár jövô májusig betervezhetitek a futóversenyeket. Azok számára, akik „csupán” jólesô fáradtságban szeretik mérni a teljesítményt, változatos túra programokat kínálunk. Bármi is szolgáljon a szabadidô hasznos eltöltésére, lényeg, hogy ki a szabadba!Itt beleolvashat magazinunkba!
A Sportime Csapata
| < Előző | Következő > |
|---|
Lapszemle
- WWE: John Cena elveszítheti az állását videó 22 May 2012 | 12:45 am
- NS: a Chelsea volt a legerősebb; új Eb-sorozat indul - keddi aján... 21 May 2012 | 11:57 pm
- Futsal NB I: villámpárbajok után ismétlődik a tavalyi döntő 21 May 2012 | 11:44 pm
- Doppingolt, lebukott, mégis bokszolhat!? 21 May 2012 | 11:18 pm
- Egy baseball meccs elemzése GSP nyerő formulája 21 May 2012 | 11:17 pm
- A FIFA korábbi elnöke két hónap után elhagyta a kórházat 21 May 2012 | 11:17 pm


