2012-ben Buzánszky Jenővel karöltve segítik az utánpótlás neveléstA legendás Aranycsapat tagjával, Buzánszky Jenővel, a nemzet sportolójának szakmai védnökségével kezdi meg a 2012. évi működését a KÉSZ Labdarúgó Akadémia.
A több mint 500 gyerekkel foglalkozó alapítvány célja a dél-alföldi régió városai közötti együttműködés kialakítása azért, hogy az utánpótlás nevelés rendszerét egységesítsék.
Az Orczy István Általános Iskolában megtartott bemutatóedzés után, a Soleil Rendezvényközpontban történt sajtótájékoztatón és háttérbeszélgetésen Pintyőke Marcell, a KÉSZ Labdarúgó Akadémia elnöke ismertette a Buzánszky Jenő nevével fémjelzett koncepciójukat. Terveik szerint az alapítvány az egységes utánpótlás nevelés érdekében az eddig jól bevált sportnevelő módszerét 2012-ben a dél-alföldi régió több más városában is meg kívánja honosítani. Ehhez kérték fel Buzánszky Jenőt, a legendás Aranycsapat tagját, a Nemzet Sportolóját, hogy tapasztalataival ne csak védnökként, de vezetőként is segítse elérni a kitűzött célokat. A sportlegenda további tervei között szerepel egy olyan intézményfejlesztés is, amely támogatja a tudatos sportolói életvitelt.
Magyarország egyik legnagyobb, szegedi székhelyű építőipari vállalata, a KÉSZ Csoport révén, a térség labdarúgásának fejlesztése és az egészséges életmódra nevelés érdekében alakult meg a KÉSZ Labdarúgó Akadémia, amelyet a mai napig a KÉSZ Holding Igazgatóságának elnöke, Varga Mihály rendületlenül támogat. A sajtótájékoztatón Varga Mihály kiemelte: „Mi, az idén 30 éves KÉSZ Csoportnál minden esetben csapatjátékot játszunk. Együtt fejlődünk, együtt gondolkodunk, és közösen valósítjuk meg terveinket. Nem az egyén, hanem a csapat erejében hiszünk, ezért támogatjuk a legnemesebb és nekünk magyarok számára legfontosabb csapatjátékot, a futballt.”
A közös munkát szimbolizálva Varga Mihály és az új koncepció védnöke, Buzánszky Jenő egy együttműködési nyilatkozatot írtak alá. A legendás sportoló, Buzánszky Jenő szerint: „nagy öröm számomra, hogy a KÉSZ Labdarúgó Akadémia felkért, és segíthetek a tehetséges sportolók felkarolásában. Azon leszünk, hogy megteremtsük a kiemelkedő sporteredményekhez szükséges feltételeket.”
A KÉSZ Labdarúgó Akadémia távlati céljai között szerepel egy akadémia létrehozása Kecskeméten, amely saját infrastruktúrával is rendelkezik majd. Ebben az edzőközpontban épülhet fel az ország első teljes méretű fedett futballpályája, amely minden bizonnyal a teljes régió téli utánpótlás feladatit kiszolgálja majd. A tervezett
beruházást a KÉSZ Holding Zrt. és a NAOS design consultants készíti elő, amely ha megvalósul, a kecskeméti volt Rudolf lakatanya területére javasolt Sportpark egyik központi eleme lesz.
A KÉSZ Labdarúgó Akadémia "Új Utakon" programjának részletei:
A KÉSZ Labdarúgó Akadémia 2012-re meghirdette az „Új Utakon” programját, amely három fő pillérre támaszkodik. A komplex életmód program keretében az Akadémia folytatni fogja az UTC-vel 2011-ben elkezdett egészséges életmód programot és minél több fiatalt szeretne a rendszeres sport, labdarúgás felé terelni. Bezárva a szakmai piramist, 2012 év elejétől a KÉSZ Csoport és az alapítvány a Tápéi Egységes Sportkörért is felelősséget vállal. Cél, egy saját erőforrásra épülő, erős csapatot formálni. Ősztől itt fog szerepelni a SZEAC U13 – U15-ös korosztálya az országos másodosztályú bajnokságban.
Az Orczy István Általános Iskolában megtartott bemutatóedzés után, a Soleil Rendezvényközpontban történt sajtótájékoztatón és háttérbeszélgetésen Pintyőke Marcell, a KÉSZ Labdarúgó Akadémia elnöke ismertette a Buzánszky Jenő nevével fémjelzett koncepciójukat. Terveik szerint az alapítvány az egységes utánpótlás nevelés érdekében az eddig jól bevált sportnevelő módszerét 2012-ben a dél-alföldi régió több más városában is meg kívánja honosítani. Ehhez kérték fel Buzánszky Jenőt, a legendás Aranycsapat tagját, a Nemzet Sportolóját, hogy tapasztalataival ne csak védnökként, de vezetőként is segítse elérni a kitűzött célokat. A sportlegenda további tervei között szerepel egy olyan intézményfejlesztés is, amely támogatja a tudatos sportolói életvitelt.Magyarország egyik legnagyobb, szegedi székhelyű építőipari vállalata, a KÉSZ Csoport révén, a térség labdarúgásának fejlesztése és az egészséges életmódra nevelés érdekében alakult meg a KÉSZ Labdarúgó Akadémia, amelyet a mai napig a KÉSZ Holding Igazgatóságának elnöke, Varga Mihály rendületlenül támogat. A sajtótájékoztatón Varga Mihály kiemelte: „Mi, az idén 30 éves KÉSZ Csoportnál minden esetben csapatjátékot játszunk. Együtt fejlődünk, együtt gondolkodunk, és közösen valósítjuk meg terveinket. Nem az egyén, hanem a csapat erejében hiszünk, ezért támogatjuk a legnemesebb és nekünk magyarok számára legfontosabb csapatjátékot, a futballt.”
A közös munkát szimbolizálva Varga Mihály és az új koncepció védnöke, Buzánszky Jenő egy együttműködési nyilatkozatot írtak alá. A legendás sportoló, Buzánszky Jenő szerint: „nagy öröm számomra, hogy a KÉSZ Labdarúgó Akadémia felkért, és segíthetek a tehetséges sportolók felkarolásában. Azon leszünk, hogy megteremtsük a kiemelkedő sporteredményekhez szükséges feltételeket.”
A KÉSZ Labdarúgó Akadémia távlati céljai között szerepel egy akadémia létrehozása Kecskeméten, amely saját infrastruktúrával is rendelkezik majd. Ebben az edzőközpontban épülhet fel az ország első teljes méretű fedett futballpályája, amely minden bizonnyal a teljes régió téli utánpótlás feladatit kiszolgálja majd. A tervezett
beruházást a KÉSZ Holding Zrt. és a NAOS design consultants készíti elő, amely ha megvalósul, a kecskeméti volt Rudolf lakatanya területére javasolt Sportpark egyik központi eleme lesz.
A KÉSZ Labdarúgó Akadémia "Új Utakon" programjának részletei:
A KÉSZ Labdarúgó Akadémia 2012-re meghirdette az „Új Utakon” programját, amely három fő pillérre támaszkodik. A komplex életmód program keretében az Akadémia folytatni fogja az UTC-vel 2011-ben elkezdett egészséges életmód programot és minél több fiatalt szeretne a rendszeres sport, labdarúgás felé terelni. Bezárva a szakmai piramist, 2012 év elejétől a KÉSZ Csoport és az alapítvány a Tápéi Egységes Sportkörért is felelősséget vállal. Cél, egy saját erőforrásra épülő, erős csapatot formálni. Ősztől itt fog szerepelni a SZEAC U13 – U15-ös korosztálya az országos másodosztályú bajnokságban.
| < Előző | Következő > |
|---|
Lapszemle
- WWE: John Cena elveszítheti az állását videó 22 May 2012 | 12:45 am
- NS: a Chelsea volt a legerősebb; új Eb-sorozat indul - keddi aján... 21 May 2012 | 11:57 pm
- Futsal NB I: villámpárbajok után ismétlődik a tavalyi döntő 21 May 2012 | 11:44 pm
- Doppingolt, lebukott, mégis bokszolhat!? 21 May 2012 | 11:18 pm
- Egy baseball meccs elemzése GSP nyerő formulája 21 May 2012 | 11:17 pm
- A FIFA korábbi elnöke két hónap után elhagyta a kórházat 21 May 2012 | 11:17 pm


