2012. május 21. hétfő

Partnereink

nssz
axel
FCszlogen
kreativ
rallye_radio
adaptive
bsi
citroen
kalandpalya
Comprad
NYMC
tr_sportiroda
xado
imedia
vision
observer

Tánctudás nélkül lett tánctanár Dukai Regina és Iszak Eszti


RegiEszti4Ismeretlen vizekre evezett hazánk két szépsége, Dukai Regina és Iszak Eszti. A lányok úgy döntöttek felcsapnak tánctanárnak, debütálásuk pedig jól sikerült: több száz fiatalt táncoltattak meg. Noha az ember azt gondolná, mi sem egyszerűbb a táncnál, Eszternek és Reginának mégis fejtörést okozott a koreográfia betanítása, mert hogy állításuk szerint hadilábon állnak a tánccal.

- Pozitív személyiség vagyok, ezért azt mondanám, hogy egy igazi táncos veszett el bennem! Mivel gyerekkoromban jártam népi táncra, ezért a jobbra, balra lépegetés nagyon jól megy, sőt, ha meghallok egy ütemes számot, akkor azonnal elkezdek táncolni, de a tudományom itt meg is állt. Azt hiszem maradok inkább a mikrofonnál! - nevetett Regina, aki elárulta, focista párjával szívesen táncra perdül akár a konyha kellős közepén is.



- Nem tudja senki, de amikor találkozunk a párommal, az az első, hogy megcsókol és elkezdünk keringőzni. Olyankor még az sem zavar bennünket, hogy ki lát! Megmondom őszintén kicsit feszélyezve érzem magam amikor táncolni kell, ezért kapóra jött a Lipton Ice Tea A Nagy Közös Tánc próbája. Abban bíztam, hogy mivel több százan táncolunk együtt sikerül ellazulnom. És sikerült is! Nagyon jól éreztem magam! - mondta el a gyönyörű énekesnő, aki elárulta, hogy egy össznépi "flashmob" megmozdulásra készülnek.

RegiEszti1

- Külföldön jobban elterjedt már ez a táncos mozgalom. Egy megbeszélt helyen, jelen esetben szeptember 3-án 15 órakor a Vörösmarty téren hirtelen a semmiből összegyűlik több száz vagy több ezer ember, eltáncolják ugyanazt a koreográfiát, majd mindenki megy a dolgára. A Facebookon lehet regisztrálni a próbákra. Akkor sincs baj, ha valaki nem tud eljönni, a Légy Pozitív oldalon oktatóvideók is vannak - árulta el Regina, akinek pillanatnyi kolléganője, Iszak Eszter is bevallotta, hogy fenntartásai vannak a táncparketten. A műsorvezető a TV2 A Nagy duett című műsorában bebizonyította, hangja van, és bizony a ritmust is eltalálja, noha ő egyáltalán nem így gondolja.

- Szerintem én és a ritmus két külön fogalom vagyunk. Valahogy nem találjuk meg egymást - mondta nevetve a gyönyörű modellből lett műsorvezető. - Most mégis igyekeztem megtanítani ennek a rengeteg embernek a megadott koreográfiát, amelyet a Facebookról is meg lehet tanulni. Tánctanárnak viszont nem mondanám magam, mert ahhoz táncolni is tudni kéne! - vigyorgott a Viva műsorvezetője, aki bevallása szerint nehezen tanul koreográfiát, ezért büszke magára, és a tömegre, hogy sikerült elsajátítaniuk minden egyes lépést, amelyet majd szeptember 3-án 15 órakor a Vörösmarty téren mutatnak be.

Tánctudás nélkül lett tánctanár Dukai Regina és Iszak Eszti | Rendezvény

Error 404

The page you requested could not be found.