Richter Flórián 2009-ben gondolt egy nagyot és megszületett a HORSE EVOLUTION SHOW.Az ősbemutató abban az évben a HUNGEXPO- n volt, s több ezren váltottak jegyet a három előadásra. Azóta Európa számos országában megfordult a művészcsapat.Tavasszal eddig soha nem látott módon, új mobilarénában kápráztatják el a hazai közönséget. A 30 akrobatából és 36 lóból és álló társulat gyökerei jórészt a Nemzeti Cirkuszból erednek, s korábban annak kötelékében értek el kimagasló sikereket. A monte- carlo-i cirkuszfesztiválon 2004-ben ezüst, majd 2008-ban arany díjat kaptak, majd Richter Flórián idehaza Hortobágy Károly kitüntetésben részesült. Az előadás több eleme –például a lovak hátán ugrott szaltó - igazi világszám. A műsor akrobatikus elemeihez művészi megfogalmazások járulnak, s a koreográfia több táncjelenete is magába foglal. A HORSE EVOLUTION SHOW az új évadra több új közreműködővel előkészített műsora egészen különleges előadóteret kap. Az egyedülálló, egyéni tervek szerint készült mobilarénában kétezer néző kényelmes elhelyezését tudják télen-nyáron biztosítani, s mindezt úgy, hogy a nézőtér mellett kialakított előtérben ízléses büfék várják a vendégeket. A mobilaréna ugyanakkor könnyen szétszerelhető és hosszabb távon is biztonságosan szállítható. A mobilaréna, s benne a HORSE EVOLUTION SHOW 2012-ben először március 15-18- a között a budapesti Lurdy –ház parkolójában mutatkozik be. Ezt követően vidéki körútra, Veresegyházára, Győrbe, Székesfehérvárra indul, hogy meghódítsa a közönséget.
| < Előző | Következő > |
|---|
Lapszemle
- NS: a Chelsea volt a legerősebb; új Eb-sorozat indul - keddi aján... 21 May 2012 | 11:57 pm
- Futsal NB I: villámpárbajok után ismétlődik a tavalyi döntő 21 May 2012 | 11:44 pm
- Doppingolt, lebukott, mégis bokszolhat!? 21 May 2012 | 11:18 pm
- Egy baseball meccs elemzése GSP nyerő formulája 21 May 2012 | 11:17 pm
- A FIFA korábbi elnöke két hónap után elhagyta a kórházat 21 May 2012 | 11:17 pm
- Remek kezdés az úszó Eb-n, egy győzelemre a Szolnok a címvédéstől... 21 May 2012 | 10:55 pm





