Rendezvény
Csipes Tamara, Vajda Attila, Vécsi Viktor és Schmidt Gábor is díjat kapott a Nemzeti Sportszövetségtől a 2011-es eredmények alapján.A hagyományoknak megfelelően idén is díjazta a hazai sportélet legjobbjait a Nemzeti Sportszövetség. A Gödöllői Királyi Kastélyban rendezett ünnepségen díjat kaptak az év sportolói, edzői, az év utánpótláskorú sportolói és az év sportvezetői is.
Bővebben...
A magyar sportirányítás jelenleg egy átalakuláson megy keresztül, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) azonban fontosnak tartja, hogy az eddigi hagyományoknak megfelelően megrendezze a szokásos februári díjátadó gáláját. Itt a sportszakma, azaz a szövetségek és a sportegyesületek szavazatai alapján adnak át elismeréseket a 2011-es év legjobbjainak.
Nagyszabású szuperprodukcióra készül a Rippel Brothers Társulat: Az iO elnevezésű monumentális látványszínházi előadásukban különleges, lélegzetelállító műsorszámokat láthat majd a publikum. A Rippel fivérek produkciói egyedülállóak a világon, ám hamarosan egy minden eddiginél nagyobb, nemzetközi szintű show-val rukkolnak elő. Életük művét 2012. május 13-án ismerheti meg a közönség a Papp László Budapest Sportarénában.
Az elmúlt esztendők sikerei után, idén is megrendezi a Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület a Snow Day-t. A több téli sportágat magába foglaló eseményre az eplényi Nordica Síarénában február 18-án kerül sor. A tavalyi programokon mintegy két és fél ezren vettek részt, a szervezők idén is hasonló érdeklődésre számítanak.
A nagysikerű navigátor-klubest után már lehet készülni az újabb összejövetelre! A következő klubestet 2012. február 9-én (csütörtökön) tartjuk meg.
A téma ezúttal a versenyautó-építés lesz, illetve annak minden kérdése:
• Hogyan lesz egy autóból versenyautó?
• Hogyan kerül bele a bukócső?
• Hogyan kerül kialakításra a belső tér?
• Milyen technikai megoldások léteznek?
Címkék: Héraklész Gála | Nemzeti Sport Intézet | Czene Attila | Gyurta Dániel | Kovács Sarolta | Talmácsi Gábor | Erdei Zsolt
Pénteken délután az Uránia Filmszínházban díjazták 2011-es eredményeik alapján a Héraklész programban szereplő legeredményesebb utánpótláskorú sportolókat. A Héraklész Gálán összesen 108 sportolót és edzőt jutalmaztak. Az összetett legjobbnak járó díjat az úszó Gyurta Dániel és az öttusázó Kovács Sarolta vihette haza.
Pénteken délután az Uránia Filmszínházban kerül sor 20 sportág legeredményesebb utánpótlás-korú sportolóinak ünnepére, a Héraklész Gálára. A 2002-ben indult Héraklész program sportolói 2011-ben rekordszámú, 342 darab 1-8. helyezést értek el a különböző világ- és Európa-bajnokságokon; a gálán a legsikeresebb fiatalokat és edzőiket jutalmazzák.
A Magyarország gazdasági helyzetéről kialakult kép és az ifjúsági olimpiai pályázat lehetett az oka annak, hogy hazánknak nem sikerült elnyernie a 2017-es Világjátékok rendezési jogát – nyilatkozta egybehangzóan a főpolgármester kabinetfőnöke és a Nemzeti Sportszövetség elnöke.
Szeneczey: Egyedülálló sportdiplomáciai siker kapujában állunkSzerdán bemutatták a 2017-es Világjátékok budapesti pályázatának prezentációját Lausanne-ban. A magyar delegáció beszámolóját a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) döntéshozói értékelik, és a másik két pályázó anyagával összevetetik. Az öt év múlva esedékes sportesemény helyszínét csütörtökön jelentik be a Lausanne-i Olimpiai Múzeumban.
További cikkeink...
- Világjátékok 2017 – Honlap a magyar sikerért
- Gyorskorcsolya Európa-bajnokságot rendez Magyarország a műemléki Műjégpályán
- Sportos születésnap a FŐGÁZ-zal
- Újra nagy siker a IX. Budapesti Nagy Sportágválasztón
- Európa-bajnokság Kisteleken
- IX. Budapesti Nagy Sportágválasztó
- Világjátékok 2017: az IWGA továbbra is kíváncsi
- A világ legjobb kajak-kenusai a Városligeti-tavon
- Tánctudás nélkül lett tánctanár Dukai Regina és Iszak Eszti
- A hétvégén: Extrém Motorsport Fesztivál - Győr
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL
Lapszemle
- Hengerelt a Vasas a pótolt bajnokin 22 Feb 2012 | 9:27 pm
- Az Albacomp jutott be utolsóként az elődöntőbe 22 Feb 2012 | 9:27 pm
- Ibrahimovic majdnem elgázolt egy riporternőt - videó 22 Feb 2012 | 9:27 pm
- Agüero, Dzeko, Silva és Pizzaro is betalált a Portónak - videó 22 Feb 2012 | 9:27 pm
- Tenisz: Wozniacki az Australian Open először nyert mérkőzést 22 Feb 2012 | 9:20 pm
- A Manchester City kiütötte a címvédőt! - videó 22 Feb 2012 | 9:16 pm



