1. HÍREK, EREDMÉNYEK
Zágrábi egyeztetés a 2014-es horvát-magyar férfi Eb-rendezési pályázatról
· Szeptember 1-jén a Horvát és a Magyar Kézilabda Szövetség vezetői Zágrábban egyeztették a 2014. évi Férfi Európa-bajnokság közös megrendezésére benyújtott pályázatukkal kapcsolatosan a közelgő döntésig hátralévő teendőket.
· A rendezés odaítéléséről szeptember 25-én születik döntés a horvát-magyar és a dán kandidáció között az Európai Kézilabda Szövetség Koppenhágában sorra kerülő Kongresszusán.
A Nemzeti Bajnokság 2010-2011. évi Versenykiírásának módosítása
· Minden első osztályú felnőtt bajnoki mérkőzésen 16 játékos szerepeltethető. Amennyiben valamely mérkőzésen az adott csapat 15 játékost nevezett be a versenyjegyzőkönyvbe, úgy legalább 1, amennyiben pedig 16 játékost, úgy legalább 2 magyar állampolgárságú és nőknél 1990. január 1-jén, vagy azt követően, férfiaknál pedig 1989. január 1-jén, vagy azt követően született, szabályos játékengedéllyel rendelkező játékosnak kell lennie.
Sikeres magyar válogatottak köszöntése
· Szeptember 6-án a SYMA Csarnokban került sor az elmúlt hónapokban sikeresen szerepelt három magyar válogatott csapat játékosainak és szakvezetőinek köszöntésére.
· Női együttesünk az Európa-bajnoki, férfi csapatunk a világbajnoki részvételt harcolta ki, férfi strandkézilabda válogatottunk pedig júniusban ezüstérmet szerzett a törökországi világbajnokságon.
Budapest Bank Férfi Liga
· A nyitó fordulójában négy magabiztos hazai győzelem mellett két vendégsiker született: a Balatonfüredi KSE Orosházán, az FTC Sporek pedig Csurgón diadalmaskodott.
· Az e heti programban egy előrehozott mérkőzésre már kedden sor kerül, a teljes 2. forduló találkozóit pedig a hét utolsó három napján rendezik.
Női NB I.
· A női bajnoki rajton a tavalyi dobogósok biztos győzelme mellett az Alcoa FKC RightPhone fölényes győzelemmel mutatkozott be az előző szezonban negyedik békéscsabai együttes ellen.
· A pontvadászat ezen a héten dupla fordulóval folytatódik, két rangadó is képernyőre kerül:
Budapest Bank-Békéscsabai ENK SE-DVSC-KORVEX TV: SportKlub, szerda 18:45 (élő)
FTC-Budapest Bank-Békéscsabai ENK SE TV: SportKlub, vasárnap 17:15 (élő)
TOP 11 - Kézilabdás csúcstalálkozó Baselban, magyar részvétellel
· Dr. Hassan Moustafa, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnöke szeptember 17-ére találkozóra hívta a 11 legerősebb kézilabdanemzet - Dánia, Franciaország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Norvégia, Románia, Spanyolország, Svédország és Szerbia - kézilabda szövetségének elnökeit.
IV. Balatoni Kézilabda Fesztivál - Laver Kupa férfi nemzetközi torna
· Remek magyar sikereket hozott a hagyományos balatonfüredi férfi nemzetközi torna.
· A döntőben az MKB Veszprém parádés játékkal múlta felül a horvát bajnok Croatia Zagrebet és védte meg címét az első két kiírás győztesével szemben.
· A bronzmeccsen a Pick Szeged lehengerlő első harminc percet produkálva küldte padlóra a Bajnokok Ligája tavalyi szezonjában egészen a legjobb négy közé jutott orosz bajnok Csehovszki Medvegyit.
EHF-továbbképzés Balatonfüreden
· Az Európai Kézilabda Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetség közreműködésével hatodik alkalommal rendezte meg Balatonfüreden az EHF hivatalos mérkőzésdelegáltjainak továbbképzését és vizsgáját.
· A szeptember 2. és 5. között sorra került eseményen 19 országból 25 leendő ellenőr vett részt, akik a Laver Kupa férfi nemzetközi torna keretében teljesíthették a gyakorlati feladatokat.
Férfi Bajnokok Ligája, selejtező
· A hétvégi selejtezőtornákon eldőlt, hogy a szlovák Tatran Presov lesz az MKB Veszprém, a fehérorosz Dinamo Minszk pedig a Pick Szeged ötödik csoportellenfele a Bajnokok Ligája főtábláján.
Magyar Kupa
· Az 1. forduló mérkőzéseivel a férfiaknál már megkezdődött, a nőknél pedig kedden rajtol a küzdelem a hazai kupasorozatban.
Alapfokú játékvezetői tanfolyam Baranya megyében
· A kurzusra szeptember 13-ig lehet jelentkezni, a vizsga decemberben lesz.
Adja hozzá a saját oldalához ezt a cikket!
Az alábbi kódot helyezze az Ön oldalán:
Előnézet:
Címkék:MKSZ|Infó|Magyar|Kézilabda|Szövetség Kézilabda a tévében 1. HÍREK, EREDMÉNYEK Zágrábi egyeztetés a 2014-es...
| < Előző | Következő > |
|---|
Lapszemle
- Super Bowl: Véget ért a szezon, véget ért a döntő 6 Feb 2012 | 4:32 am
- Az "Óriások" nagy napja - Super Bowl-győztes a New York Giants 6 Feb 2012 | 4:25 am
- NFL: a Giants irányítója, Eli Manning lett a Super Bowl MVP-je 6 Feb 2012 | 4:17 am
- Videó: besétált a végén a csapdába a Giants, de végül nyert 6 Feb 2012 | 4:17 am
- NFL: nem vágott vissza a Patriots, a Giants nyerte a Super Bowlt 6 Feb 2012 | 4:08 am
- Videó: kiegyenlített küzdelem, fokozódó feszültség a szünet után 6 Feb 2012 | 3:23 am
Címkék - Autó - Motor
Powered by Easytagcloud v2.0


