Kozák Danuta nevét mától az örökös bajnokok márványtáblája őrzi, megnyílt az állandó kajak-kenu történeti kiállítás a székház területén és a médiadíjak átadásával köszönte meg a szövetség az újságírók munkáját.Hármas ünnepségre hívta meg az idén 70 éves Magyar Kajak-Kenu Szövetség a sajtó képviselőit a közelmúltban megújult Latorca utcai székházába. Az esemény kezdetén Dr. Baráth Etele és Szabó Szilvia, 13-szoros világbajnok kajakos méltatta a sportág 45. örökös bajnokát, Kozák Danutát, aki 24 évesen már öt világbajnoki aranyérem tulajdonosa.
|
|
„Egy olyan rendkívül sikeres versenyzőt fogok most méltatni, aki annyira fiatal, hogy tulajdonképpen még reménységnek számít, az eredményeit azonban már most hosszasan lehet sorolni – kezdte köszöntőjét Dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke. Kozák Danuta jó példa arra, amit az elmúlt 7 évtizedben véghezvittek, a versenyzőink, folyamatosan jöttek - a hozzá hasonlóan - tehetségesnél tehetségesebb fiatalok, akik szállították a jó eredményeket.”
Az idén 2 világbajnoki címet szerző versenyzőt korábbi csapattársa, Szabó Szilvia is méltatta, aki 13-szoros világbajnokként szintén a sportág örökös bajnoka.
„Danusával 2004 óta vagyok közeli barátságban, akkor egy nagyon tehetséges fiatal versenyzőnek ismertem meg, aki azóta egy céltudatos, profi sportolóvá érett. Sok tehetséges versenyzője van a sportágunknak, de Danusa rendelkezik egy fontos plusztulajdonsággal. Helyén tudja kezelni a vele történteket, legyen szó sikerről, vagy kudarcról. Sosem szárnyal túlságosan, de nem is törik meg. Nagyon bízom benne, de ezt nem szeretném teherként a nyakába tenni, hogy a táblára a neve mellé jövőre felkerül majd az olimpiai ötkarika is.
Kozák Danuta néhány mondatban köszönte meg a hozzá intézett dicsérő szavakat.
„A jelenlevő újságírók szerintem már megszokták, hogy nem szeretek sokat beszélni, de természetesen nagyon köszönöm a méltatást. Ez az év úgy indult, hogy csapattársam, Szabó Gabi felvetette, jó lenne 2011-ben felkerülnünk a márványtáblára. Sajnos ez csak nekem sikerült, de szerintem rövidesen az ő neve is itt lesz” – mondta a sportág legfrissebb örökös bajnoka.
A bajnoknő méltatása után Dr. Baráth Etele megköszönte, hogy a sajtó 2011-ben is kiemelt terjedelemben számolt be a sportág eredményeiről, majd Schmidt Gábor főtitkárral együtt átadták a médiadíjakat. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap sportfőszerkesztősége nevében Riskó Géza vette át a díjat, rajtuk kívül Kalapos Mihály, a Magyar Rádió riportere és a Délmagyarország című napilap részesült elismerésben. A díjakat a nevükben Novotny Zoltán és Mádi József vette át.
A kajak-kenu sportág történetét és magyar sikereit bemutató állandó kiállítást a székház egyik felújított termében Dr. Baráth Etele és Schmidt Gábor avatta fel. A szövetség elnöke a kiállítás létrejöttéért köszönetet mondott Horváth Péternek, az MKKSZ fejlesztési alelnökének.
| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Michelisz nagyot hajrázott a Salzburgringen Salzburg, 2012.05.20.: A hétvégén,Ausztriában rendezték a Túraautó-világbajnokság...
-
Somfai mesterhármassal zárta Kapuvárt! Sorozatban harmadik futamgyőzelmét szerezte a magyar terep-rallye bajnokságban...
-
Nagypályások csatája, avagy nagy pálya, nagy tempó, nagy izgalmak! A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik...
-
Pünkösdi Meghívásos Nemzetközi Csapatkupa Közeledik a május 28-i Pünkösdi meghívásos nemzetközi csapatkupa, ahol futamonként...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
Lapszemle
- Doppingolt, lebukott, mégis bokszolhat!? 21 May 2012 | 11:18 pm
- Egy baseball meccs elemzése GSP nyerő formulája 21 May 2012 | 11:17 pm
- A FIFA korábbi elnöke két hónap után elhagyta a kórházat 21 May 2012 | 11:17 pm
- Remek kezdés az úszó Eb-n, egy győzelemre a Szolnok a címvédéstől... 21 May 2012 | 10:55 pm
- Cibulkova egy nehéz szett után nyert, Jankovics nagy csatában kik... 21 May 2012 | 10:48 pm
- Köln: az első számú kapus is elhagyja a süllyedő hajót 21 May 2012 | 10:44 pm


