Hat aranyérmet szerzett felnőtt válogatottunk az MKB Sárkányhajó Világbajnokság harmadik napján, így összességében nyolc arany- és négy ezüstéremmel zárt Reményi Péter és Kozmann György válogatottja a Maty-éren. A médiabajnokságot a Kisalföld csapata, a települések versenyét Pesterzsébet nyerte.
Több ezer ember szurkolta végig a Maty-ér partján az MKB Sárkányhajó Világbajnokság harmadik napjának futamait. Nemcsak a profik 200 és 2000 méteres versenyeit, hanem a médiabajnokság és a települések közötti viadal döntőit is ezen a napon rendezték Szegeden. A délelőtti 200 méteres futamok során ismét nagyot alkottak a magyar felnőtt hajóegységek. A húszüléses hajók küzdelmében két arany- és egy ezüstérem, a tízülésesek között egy győzelem és két második hely lett a mieink mérlege.
A húszülésesek között Kozmann Györgyék visszavágtak az oroszoknak az 500 méteren elszenvedett vereségért és vegyes csapatunk is ismét óriási csatában diadalmaskodott, az 500 méteren győztes hölgyeknek azonban ezúttal ezüstérem jutott a rövidebbik távon.
A délutáni folytatásban a 2000 méteres számokat rendezték meg, amelynek érdekességét a hendikepes indítások és a látványos fordulók adták. A férfi és női verseny részvevői együtt szerepeltek a két körös pályán, így igazi vízifelvonulást láthatott a több ezer szurkoló.
A magyar egységek óriási csatában a férfi, a női és a vegyes számot is megnyerték.
Felnőtt versenyzőink tehát hat aranyéremmel zárták a mai napot, míg összességében nyolc arany- és négy ezüstérem lett a mieink mérlege a világbajnokságon.
„Hihetetlen, hogy milyen hangulatot élhettünk át az elmúlt három nap során - mondta Reményi Péter, a magyar csapat vezetője. - Nagyon elégedett vagyok csapataink teljesítményével, és büszke vagyok a nyolc aranyéremre. Versenyzőimnek és úgy érzem, a magyar sárkánysportnak is rengeteget adott ez a világbajnokság. A versenyek körítése egyedülálló volt!"
A masters versenyzőink ismét száz százalékosak voltak, hiszen 200 és 2000 méteren sem engedtek ki egyetlen győzelmet sem a kezükből, míg a juniorjaink vasárnap csak a 200 vegyes versenyszámban maradtak alul a németekkel szemben.
A települések közötti versenyt Pesterzsébet csapata nyerte, így ők költhetik el a győztesnek járó 1 millió forintos fődíjat, a második a bajai Diamant Célvadász-Jégmadár lett, a bronzérmes pedig a Győri EXEK csapata. A médiaversenyben fölényes győzelmet aratott a nagy rutinnal rendelkező Kisalföld csapata, a Sport Klub és a TV2 előtt. Az MTV válogatottja mindössze 36 századmásodperccel maradt le a dobogóról.
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint új dimenzió nyílt a kajak-kenu sportág éltében.
„Három fontos célunk volt ezzel a világbajnoksággal kapcsolatban, és mind a három tökéletesen teljesült. Mivel hivatalos világversenyéről van szó, így természetes, hogy szerettünk volna minél jobb eredményeket elérni. Hatalmas csatákat vívtunk például az oroszokkal és a németekkel, de minden számban érmet nyertünk, ami fantasztikus teljesítmény. A cégek, a települések illetve a médiumok versenye méltó befejezése volt az egész éves versenysorozatnak. Találkozott az élsport és a szabadidősport, hiszen profik és amatőrök több ezren szálltak vízre. Eddig sem lehetett panaszunk az utánpótlásra, de ezzel a szakággal rengeteg olyan embert is elérünk, akiket korábban nem sikerült. Úgy érzem, új dimenzió nyílt a kajak-kenu életében." - értékelte a világbajnokságot Baráth Etele.
Az alábbi kódot helyezze az Ön oldalán:
Előnézet:

Címkék:MKB Sárkányhajó Világbajnokság|Reményi Péter|Kozmann György|Maty-ér Hat aranyérmet szerzett felnőtt válogatottunk az MKB Sárkányhajó...
| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Új szezon, új kihívások Turán Frici és Zsiros Gabi előtt A pilóta és navigátora tavaly az SWRC világbajnokságon öregbítette a magyar...
-
Kőváry B!arna - Tóth Zsolt Go Monte Carlo! Elindultak! Igen sikerült nekik! Kővári B!arna - Tóth Zsolt és persze a Trabant...
-
Együtt kávéztam az RTE Liga Elnökével, avagy beszélgetés Novák Előddel múltról, jelenről és jövőről Milyen indíttatásból alakult az RTE? Novák Előd: Hobbi és szabadidő sport...
-
Monte Carlo hegyeiben a trabi! Ki? Mikor? Hol? Mivel? Miért? Egyetlen magyar indulóként rajtol a Monte – Carlo...
-
Gyulay Zsolt: „Négy világbajnoki futamnak adunk otthont 2012-ben” Noha a könyvvizsgáló által véglegesített 2011-es gazdasági évzárásra még...
-
Kesjár Csaba emlékére Az 1988-ban, tragikus balesetben elhunyt autóversenyző február 9-én lenne 50...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
Lapszemle
- Super Bowl: Véget ért a szezon, véget ért a döntő 6 Feb 2012 | 4:32 am
- Az "Óriások" nagy napja - Super Bowl-győztes a New York Giants 6 Feb 2012 | 4:25 am
- NFL: a Giants irányítója, Eli Manning lett a Super Bowl MVP-je 6 Feb 2012 | 4:17 am
- Videó: besétált a végén a csapdába a Giants, de végül nyert 6 Feb 2012 | 4:17 am
- NFL: nem vágott vissza a Patriots, a Giants nyerte a Super Bowlt 6 Feb 2012 | 4:08 am
- Videó: kiegyenlített küzdelem, fokozódó feszültség a szünet után 6 Feb 2012 | 3:23 am


