Nagy magyar sikerek születtek a szingapúri maraton világbajnokság első napján. Ifjúsági versenyzőink közül Lucz Dóra aranyérmet szerzett, és az U23-as korosztállyal kiegészülve összesen hat érmet nyert a magyar válogatott.Lucz Dóra és Kiszli Vanda Szingapúrban is megmutatta milyen a magyar kajakiskola. Ifjúsági lányaink rendkívül taktikusan versenyezve, szinte az egész távot uralva szerezték meg az arany- és az ezüstérmet a világbajnokságon. A magyar versenyzőkkel csak a svédek fiatalja tudta tartani a lépést, ám őt is leszakították, és a háziversenyből Lucz Dóra került ki győztesen, Kiszli Vanda ezüstérmes lett.
|
|
Fiú kenuban Bodonyi András bronzérmet vehetett át, és talán még sikeresebb is lehetett volna számára ez a világbajnokság, ha nem küzd meg a hátizsákjával, amelyben a frissítőjét tartotta. „András egy idő után ledobta magáról a zsákot, és a hatodik helyről előre is tudott jönni a bronzérmes pozícióba” – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány. A másik magyar induló, Kauth Kristóf a negyedik helyen zárt. Fiú kajakban Havas Balázs állhatott fel a dobogó harmadik fokára, hatalmasat hajtott a különleges klímájú terepen. Noé Bálint nem tudott alkalmazkodni a körülményekhez, ráadásul a kormánya is elromlott, és a válla is megfájdult a verseny során, így ő a 11. helyen zárt.
U23-as versenyzőink is több érmet begyűjtöttek. A lányoknál Horváth Lilla bronzérmes lett, miután a győztes olasz versenyzőt kizárták, Váczai Enikő pedig az ötödik helyet szerezte meg. Férfi kajakban Gere Bálint és Máthé Gábor is technikai gondokkal küzdött (utóbbi nehezen vette a futószakaszokat is), és a 8-9. helyet szerezték meg. A kenusoknál Szabó Kristóf azonban kitette a lelkét Szingapúrban, amelynek eredménye egy ezüstérem lett.
„Le a kalappal Kristóf előtt, aki heroikus küzdelmet folytatott, hiszen a hetedik helyről jött fel az ezüstérmes pozícióba. Kristóf az utolsó futószakaszon fogta be az élbolyt, és talán még az aranyérem is meglehetett volna a számára, ha nem kell megküzdenie a széllel” – mondta Hüttner Csaba. A másik magyar induló, Kovács Benjamin a nyolcadik helyen zárt.
A magyar válogatott egyébként továbbra sincs elragadtatva a szingapúri szervezéstől.
„Versenyzőként és szövetségi kapitányként is sok helyen megfordultam már, de ilyen botrányos szervezéssel még nem találkoztam – magyarázta a kapitány. – A versenyzőinket a futamok miatt teljesen lehetetlen időpontokban engedik a pályára edzeni, miközben a versenyek alatt a hajóforgalom folyamatos a vízen. Frissítőért szinte könyörögnünk kell, a kérdéseinkre nem tudnak választ adni, egyáltalán nem vagyunk elragadtatva ettől a helyzettől. Pedig a helyszín csodálatos, lenyűgöző, csak sok a gond, amit ez sem tud feledtetni velünk.”
| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Michelisz nagyot hajrázott a Salzburgringen Salzburg, 2012.05.20.: A hétvégén,Ausztriában rendezték a Túraautó-világbajnokság...
-
Somfai mesterhármassal zárta Kapuvárt! Sorozatban harmadik futamgyőzelmét szerezte a magyar terep-rallye bajnokságban...
-
Nagypályások csatája, avagy nagy pálya, nagy tempó, nagy izgalmak! A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik...
-
Pünkösdi Meghívásos Nemzetközi Csapatkupa Közeledik a május 28-i Pünkösdi meghívásos nemzetközi csapatkupa, ahol futamonként...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
Lapszemle
- Doppingolt, lebukott, mégis bokszolhat!? 21 May 2012 | 11:18 pm
- Egy baseball meccs elemzése GSP nyerő formulája 21 May 2012 | 11:17 pm
- A FIFA korábbi elnöke két hónap után elhagyta a kórházat 21 May 2012 | 11:17 pm
- Remek kezdés az úszó Eb-n, egy győzelemre a Szolnok a címvédéstől... 21 May 2012 | 10:55 pm
- Cibulkova egy nehéz szett után nyert, Jankovics nagy csatában kik... 21 May 2012 | 10:48 pm
- Köln: az első számú kapus is elhagyja a süllyedő hajót 21 May 2012 | 10:44 pm


