Az idei, nemzetközi szövetség (FISA) által kiírt tengeri evezős klubvilágbajnokságra három magyar egység utazott ki. Az olaszországi Bariban rendezendő regattán a kvótaszerző Simon Béla, Juhász Adrián páros éremesélyes lehet, tavaly ezüsttel zártak.A versenyen Simon Béla és Juhász Adrián (Szolnoki Főiskola Tisza Evezős Egylet SI) férfi kétpárevezősben, Erdélyi Zsolt, Nagy-Pál Antal, Vajda Gábor, Kovács Sándor és Laposa Balázs kormányos (Danubius Nemzeti Hajós Egylet) illetve Szántó János, Gera Balázs, Botka Norbert, Honti Krisztián és Balogh Réka kormányos (Velencei-tavi Vízisport Iskola) férfi négypárevezősben áll rajthoz.
|
|
A versenyzők a helyszínen bérelnek speciális, tengeri versenyhez megfelelő hajókat. Pénteken rendezik az előfutamokat, szombaton a döntőket. A versenytáv 8 km, mely egy speciális alakú, „M” betűhöz hasonló kijelölt pálya; a versenyzőknek összesen négy bóját kell megkerülniük.
A magyarok körében igen kedvelt a tengeri evezős világbajnokságon való részvétel, eddigi legjobb eredményünk a Verőci Lídia és Bende Zsófia (Mohácsi TE) páros által szerezett világelsőség volt 2008-ban. Idén a Simon Béla, Juhász Adrián páros is esélyesként indul, hiszen tavaly ezüstéremmel tértek haza az akkor Isztambulban megrendezett világbajnokságról.
Hasonló versenyt már több mint 10 éve rendeznek Magyarországon is. A Balatonon, a fixüléses tízevezős hajók viadalának hagyományát a veszprémi Pannon Egyetem két kara, a veszprémi és a keszthelyi Georgikon Kar közt évente megrendezett regatta teremtette; a hajóosztályban külön országos bajnokságot is rendeznek Balatonföldváron.
Bővebb információk a versenyről: www.worldrowing.com
| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Michelisz nagyot hajrázott a Salzburgringen Salzburg, 2012.05.20.: A hétvégén,Ausztriában rendezték a Túraautó-világbajnokság...
-
Somfai mesterhármassal zárta Kapuvárt! Sorozatban harmadik futamgyőzelmét szerezte a magyar terep-rallye bajnokságban...
-
Nagypályások csatája, avagy nagy pálya, nagy tempó, nagy izgalmak! A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik...
-
Pünkösdi Meghívásos Nemzetközi Csapatkupa Közeledik a május 28-i Pünkösdi meghívásos nemzetközi csapatkupa, ahol futamonként...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
Lapszemle
- Doppingolt, lebukott, mégis bokszolhat!? 21 May 2012 | 11:18 pm
- Egy baseball meccs elemzése GSP nyerő formulája 21 May 2012 | 11:17 pm
- A FIFA korábbi elnöke két hónap után elhagyta a kórházat 21 May 2012 | 11:17 pm
- Remek kezdés az úszó Eb-n, egy győzelemre a Szolnok a címvédéstől... 21 May 2012 | 10:55 pm
- Cibulkova egy nehéz szett után nyert, Jankovics nagy csatában kik... 21 May 2012 | 10:48 pm
- Köln: az első számú kapus is elhagyja a süllyedő hajót 21 May 2012 | 10:44 pm


