A portugáliai Montemorban rendezik a felnőtt- és U23-as evezős Európa-bajnokságot szeptember 8. és 13. között. A magyar válogatott Ficsor László vezetésével szerdán utazik, a keretet 6 egység, 15 evezős alkotja. A regattára az előzetes információk alapján rekordnevezés várható, 34 ország 223 versenyzője képviselteti magát.
- Az új-zélandi világbajnokság magas költsége, és a jövő évi olimpiai kvalifikációs évre való készülés miatt növekedett meg az Eb nevezési létszáma. Magyar részről a világkupa-győztes Galambos Péter most normál súlyú egypárban indul, akinek ez egy jó erőpróba az október végi világbajnokságra. A világ- és Európa-bajnok Varga Tamás társával, Rácz Róberttel áll rajthoz a könnyűsúlyú kétpárevezős versenyszámban. Mellettük dr. Alliquander Anna és Hajdú Zsuzsa küzd a jó helyezésért szintén könnyűsúlyú kétpárevezősben. A tavalyi U23-as ezüstérmes páros Simon Béla és Juhász Adrián szeretné feledtetni az idei haloványabb évet egy döntős helyezéssel, kormányos kettesben. Az U23-as vb-ötödik női kétpárevezős, az ifi vb-nyolcadik női egypárevezős, és Szabó Kati most próbaként elindul női négypárevezősben. Új formáció a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes is, akik az U23-as vb-t megjárt csapatot utasították maguk mögé, ezzel kivívva a jogot az Eb-n való szereplésre. A csapatokat a nagyon erős mezőnyben legalább a „B" döntőbe várom, de egy jó evezéssel odaérhetünk a legjobbak mellé is - mondta az utazás előtt Ficsor László szövetségi kapitány
Az Európa-bajnokságra utazó versenyzők:
Hajdú Zsuzsa (Csepel EK) és Alliquander Anna (Danubius NHE) Nks2x (edző Bene László), Varga Tamás (Bajai SVSC) és Rácz Róbert Bence (Danubius NHE) Fks2x (edző: Szögi László), Galambos Péter (Vác VEC) F1x (edző Rapcsák Károly), Simon Béla (Tisza EE) és Juhász Adrián (Tisza EE) F2- (edző Molnár Dezső), Szabó Katalin (Vác VEC), Gyimes Krisztina (Győri VSEK), Sáska Beáta (Esztergomi EHE) és Tóth Evelyn (Csepel EK) N4x (edző Rapcsák Károly), Vermes Péter (Győri VSEK), Bártfai Péter (Győri VSEK), Krpesics Péter (Csepel EK) és Markgruber Balázs (Csepel EK) Fks4- (edző Bene László).
A Magyar Evezős Szövetség a jövő évi, 2011-es olimpiai kvalifikációs esztendőre fokozottan készül. A szövetség elnöksége az elkövetkezendő ülésein kiemelten tárgyalja a versenyzői és edzői felkészüléseket a minél sikeresebb szereplés érdekében.
A portugáliai Európa-bajnokságot élőben lehet majd követni a worldrowing.com oldalon, a hajó orrán, a rajtszám mellett elhelyezett gps-adónak köszönhetően.
A versenyről bővebb információk: http://www.remoportugal.pt/euro2010
Az alábbi kódot helyezze az Ön oldalán:
Előnézet:

Címkék:portugália|Montemor|felnőtt|U23-as evezős Európa-bajnokság A portugáliai Montemorban rendezik a felnőtt- és U23-as evezős...
| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Új szezon, új kihívások Turán Frici és Zsiros Gabi előtt A pilóta és navigátora tavaly az SWRC világbajnokságon öregbítette a magyar...
-
Kőváry B!arna - Tóth Zsolt Go Monte Carlo! Elindultak! Igen sikerült nekik! Kővári B!arna - Tóth Zsolt és persze a Trabant...
-
Együtt kávéztam az RTE Liga Elnökével, avagy beszélgetés Novák Előddel múltról, jelenről és jövőről Milyen indíttatásból alakult az RTE? Novák Előd: Hobbi és szabadidő sport...
-
Monte Carlo hegyeiben a trabi! Ki? Mikor? Hol? Mivel? Miért? Egyetlen magyar indulóként rajtol a Monte – Carlo...
-
Gyulay Zsolt: „Négy világbajnoki futamnak adunk otthont 2012-ben” Noha a könyvvizsgáló által véglegesített 2011-es gazdasági évzárásra még...
-
Kesjár Csaba emlékére Az 1988-ban, tragikus balesetben elhunyt autóversenyző február 9-én lenne 50...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
Lapszemle
- Super Bowl: Véget ért a szezon, véget ért a döntő 6 Feb 2012 | 4:32 am
- Az "Óriások" nagy napja - Super Bowl-győztes a New York Giants 6 Feb 2012 | 4:25 am
- NFL: a Giants irányítója, Eli Manning lett a Super Bowl MVP-je 6 Feb 2012 | 4:17 am
- Videó: besétált a végén a csapdába a Giants, de végül nyert 6 Feb 2012 | 4:17 am
- NFL: nem vágott vissza a Patriots, a Giants nyerte a Super Bowlt 6 Feb 2012 | 4:08 am
- Videó: kiegyenlített küzdelem, fokozódó feszültség a szünet után 6 Feb 2012 | 3:23 am


