Szombaton folytatódtak a küzdelmek a portugáliai Montemor-O-Velho-ban rendezett evezős Európa-bajnokságon. A könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes kivételével mindenkinek a döntőbe jutás volt a cél.
A férfi kormányos nélküli kettesek között Simon Béla és Juhász Adrián futamukban ötödik helyen értek célba, a "B" döntőben folytatják a versenyt vasárnap. Galambos Péter nagy csatában negyedik helyen evezett be, de sajnos csak az első három hely ért "A" döntőt, így ő holnap azért száll vízre, hogy a 7-12. hely valamelyikét szerezze meg. Dr. Alliquander Anna és Hajdú Zsuzsa, a könnyűsúlyú kétpárevezős páros a középdöntőben nagy hajrában negyedikként zárta a futamot, de sajnos ez is kevés volt a fináléba kerüléshez. A lányok a "B" döntőben eveznek vasárnap. A világ- és Európa-bajnok Varga Tamás párjával, Rácz Róberttel pénteken nagy küzdelemben kvalifikálta magát a szombati középdöntőre. A fiúk a hatodik helyen értek célba a fináléba kerülésért futamukban, így vasárnap a "B" döntőben eveznek. Szabó Katalin, Gyimes Kriszta, Sáska Beáta, Tóth Evelyn alkotta női négypár volt a zárószám a magyarok részéről szombaton. A lányok a középdöntőben hatodik helyen zártak, ami "B" döntőt ért. Vasárnap délelőtt eveznek legközelebb.
| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Michelisz nagyot hajrázott a Salzburgringen Salzburg, 2012.05.20.: A hétvégén,Ausztriában rendezték a Túraautó-világbajnokság...
-
Somfai mesterhármassal zárta Kapuvárt! Sorozatban harmadik futamgyőzelmét szerezte a magyar terep-rallye bajnokságban...
-
Nagypályások csatája, avagy nagy pálya, nagy tempó, nagy izgalmak! A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik...
-
Pünkösdi Meghívásos Nemzetközi Csapatkupa Közeledik a május 28-i Pünkösdi meghívásos nemzetközi csapatkupa, ahol futamonként...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
Lapszemle
- Doppingolt, lebukott, mégis bokszolhat!? 21 May 2012 | 11:18 pm
- Egy baseball meccs elemzése GSP nyerő formulája 21 May 2012 | 11:17 pm
- A FIFA korábbi elnöke két hónap után elhagyta a kórházat 21 May 2012 | 11:17 pm
- Remek kezdés az úszó Eb-n, egy győzelemre a Szolnok a címvédéstől... 21 May 2012 | 10:55 pm
- Cibulkova egy nehéz szett után nyert, Jankovics nagy csatában kik... 21 May 2012 | 10:48 pm
- Köln: az első számú kapus is elhagyja a süllyedő hajót 21 May 2012 | 10:44 pm


