Négy találkozót játszott az elmúlt héten a Dab.Docler jégkorong csapata. Az Acélbikák három sikerrel, valamint egy vereséggel zárták a közelmúlt küzdelmeit, melyeknek köszönhetően az élmezőnyben állnak a közös magyar-román, valamint az osztrák bajnokságban is.Újabb mozgalmas héten vannak túl jégkorongozóink, akik a HSC Csíkszereda ellen, büntetőkkel elveszített rangadó után a MOL Ligában, valamint a Nationalligában is pályára léptek az elmúlt héten.
|
|
Kiütések itthon és idegenben
Az Acélbikák heti programja szerdán kezdődött, méghozzá egy könnyűnek ígérkező mérkőzéssel, az idén egyszer már alaposan megvert Linz otthonában. A szeptemberben aratott 8-2-es győzelem miatt ezúttal is esélyesként várta osztrák fellépését a csapat, s Stephan Lundh tanítványai most sem okoztak csalódást az érte szurkolóknak. A DAB játékosai ezúttal is nyolc találatig jutottak a Linz pályáján, ám védekezésük és kapusteljesítményük még keményebb volt, mint legutóbbi fellépésükön, így ezúttal gólt sem engedélyeztek fiatal csapattal felálló vetélytársuknak, s végül nagyon sima, 8-0-ás sikerrel a tarsolyukban térhettek haza Dunaújvárosba.
Ahol még egy mérkőzés várt Galaniszékra a Nationalliga küzdelmeiben, ám a szombati, Klagenfurt elleni találkozó sem ígért komoly izgalmakat. Az osztrák másodosztályú bajnokság sereghajtója ugyanis szintén nagyon fiatal együttessel érkezett a jégcsarnokba, méghozzá úgy, hogy eddigi mérkőzéseit rendre elveszítette. Az Acélbikák felforgatott sorokkal, a kísérletezgetés jegyében sem ismertek azonban kegyelmet, s ahogy legutóbbi Nationalliga-meccsükön, úgy ezúttal is nyolc találatig jutottak, míg a KAC gárdájának természetesen pontra nem, csak egyetlen becsületgólra futotta az erejéből (8-1).
Farmsiker és vereség
Még a KAC elleni mérkőzés előtt is várt azonban feladat a DAB-ra, mely pénteken este a Ferencváros gárdáját látta vendégül a MOL Liga újabb fordulójában. Mivel a fővárosiakkal még nem játszottak a szezonban, ezért nem lehetett igazán felmérni, hogy mire is képesek a fővárosiak, ennek ellenére ezúttal az Acélbikák farmcsapata kapott lehetőséget a bizonyításra. Hiába pihentette azonban a "nagyokat" a csapat szakmai vezetése, a győzelem ezúttal sem maradt el. Ebben óriási érdemei voltak Rajna Miklósnak, aki remek formában őrizte az együttes ketrecét, s gólt sem engedélyezett a zöld-fehéreknek, míg a túloldalon a fiatal negyedik sor azért összehozott egy találatot, így a szoros, kiélezett, s rengeteg helyzetet hozó csatát végül a dunaújvárosi fiatalok nyerték megy 1-0 arányban.
A hét utolsó játéknapján viszont igazi rangadó várt a csapatra, mely a hazai környezetben mindenkire veszélyes, a legutóbbi 6-1-es vereség miatt visszavágásra készülő Miskolc pályáján lépett jégre. Ezen a találkozón szinte a legjobb összeállításban játszott a dunaújvárosi csapat, ám a mérkőzés nem úgy alakult, ahogy azt az Acélbikák eltervezték. A miskolciak ugyanis alaposan felszívták magukat a találkozóra, s az első két harmadban jobban, veszélyesebben játszottak a Bikáknál. Ennek is köszönhetően a 31. percben már három góllal is vezettek Salugáék, s bár a második etap végére ebből sikerült ledolgoznia kettőt Hegyiéknek, az utolsó másodpercben szerzett üres kapus góllal végleg eldöntötte a pontok sorsát a borsodi egylet, mely végül 4-2 arányban behúzta a rangadót.
Mindenhol az élmezőnyben
A négy lejátszott mérkőzést követően az Acélbikák mind a MOL Ligában, mind a Nationalliga küzdelmeiben jól állnak a táblázaton, hiszen a közös magyar-román pontvadászatban az első, míg az osztrák másodosztályú bajnokságban a második helyet birtokolják. A "hazai összképet" némileg árnyalja, hogy a címvédő HSC Csíkszereda úgy követi a mieinket egypontos hátrányban, hogy három mérkőzéssel kevesebbet játszott, s a vesztett pontokat tekintve a Miskolc is megelőzi a csapatot.
Az osztrák bajnokságban azért tisztább a képlet, mert a DAB csak egypontos hátránnyal követi a listavezető Dornbirn gárdáját úgy, hogy szintén egy ponttal előzi meg a harmadik helyezett ATSE Graz együttesét. Az Acélbikák jól állnak a góllistán is, hiszen az Insbruck csapatával együtt vezetik a szerzett gólok listáját. Az egyéni mutatókban Azari Zsolt eddigi teljesítményét lehet kiemelni, aki az összesített ponttáblázaton a második, míg a góllövőlistán az első helyet foglalja el hat fordulót követően.
Az Acélbikák heti programja:
2011. 10. 12. 19:30 Dab.Docler – Héraklész válogatott
2011. 10. 14. 19:00 Corona Fenestela Brasov - Dab.Docler
2011. 10. 15. 19:15 Dab.Docler – Vienna Capitals
2011. 10:16. 19:00 HSC Csíkszereda – Dab.Docler
| < Előző | Következő > |
|---|
Lapszemle
- Doppingolt, lebukott, mégis bokszolhat!? 21 May 2012 | 11:18 pm
- Egy baseball meccs elemzése GSP nyerő formulája 21 May 2012 | 11:17 pm
- A FIFA korábbi elnöke két hónap után elhagyta a kórházat 21 May 2012 | 11:17 pm
- Remek kezdés az úszó Eb-n, egy győzelemre a Szolnok a címvédéstől... 21 May 2012 | 10:55 pm
- Cibulkova egy nehéz szett után nyert, Jankovics nagy csatában kik... 21 May 2012 | 10:48 pm
- Köln: az első számú kapus is elhagyja a süllyedő hajót 21 May 2012 | 10:44 pm
Címkék - Autó - Motor
Balatonkör Benkó Barbara Blazsó Márton BringaMánia Buruczki Szilárd Bükk Maraton Dósa Eszter Erdély Határon Túra 2011 Hegyikerékpár Juhász Zsolt K&H olimpiai kerékpáros nap Kerékpár MTB McDonald's McDonald’s BringaMánia Merida Multivan Merida Biking Team Módos Gabriella Parti András Pulai Imre Sportaktív SE Top Maraton Trans Hungária Maraton Veluta Vuelta Sportiroda bicikli hegyikerékpár kerékpár olimpiai-krossz
Powered by Easytagcloud v2.0
Powered by Easytagcloud v2.0





