Nehezen, kis szerencsével, de továbbjutott a Kontinentális Kupa harmadik fordulójába a Dab.Doclert jégkorong csapata. Az Acélbikák helyzete az első nap után már-már kilátástalannak tűnt, ám egy meglepő és egy szép győzelem után végül ők örülhettek a csoport első helyének.Dunaújváros adott otthont az elmúlt hétvégén a Kontinentális Kupa második fordulójának, ahol a házigazda Dab.Docler együttesén kívül a spanyol Jaca, a belga White Caps, illetve a holland Hys The Hague gárdája küzdött meg a továbbjutást jelentő első helyért.
|
|
Távolodó első hely
A hosszú hétvége első mérkőzésén a belga és a spanyol bajnok csapott össze egymással egy nem túl izgalmas, de végül tíz gólt hozó mérkőzésen. Az első felvonásban még tartani tudta ellenfelét az esélytelenebb Jaca, ám a második felvonásban ötször zörgették meg Alonso hálóját a White Caps játékosai, akik végül nagyon simán, 7-3-ra győzték le ellenfelüket, igazolva ezzel a papírformát.
A nap második találkozóját az előrehozott döntőnek tekintettük, hiszen az erőviszonyok alapján a DAB, valamint a Hague csapatai számítottak a továbbjutás legnagyobb esélyeseinek, vagyis mindenképpen nyernie kellett az Acélbikáknak ahhoz, hogy versenyben maradjanak a csoportelsőségért. A hazaiak nem is kezdték rosszul a mérkőzést, hiszen Kiss Ákos találatával korán vezetést szereztek az egyébként nagy fizikai fölényben lévő hollandok ellen, ám a vendégcsapat még ebben a harmadban egalizált, majd a másodikban a vezetést is megszerezte. Hiába próbálkozott azonban az egyenlítéssel a dunaújvárosi együttes, a remekül védekező, s taktikusan játszó hollandok nem nagyon adtak erre esélyt a házigazdáknak sőt, az utolsó percben egy üres kapus góllal végleg eldöntötték a mérkőzést, s ekkor még úgy tűnt, hogy a továbbjutás kérdését is (1-3).

A belgák adtak esély
A DAB pénteki legyőzői azonban nem egészen egy napig örülhettek virtuális első helyüknek, ugyanis a belga White Caps gárdája a második nap első mérkőzésén alaposan megkavarta a csoportot. Az előzetesen esélytelennek tartott Turnhout együttese ugyanis remek kontrajátékával, valamint védelme és kapusa kiváló teljesítményével alaposan meglepte a lényegesen többet támadó holland bajnokot. A White Caps a második etap derekára kétfás előnyt harcolt ki ugyanis ellenfelével szemben, s bár ezt még egalizálni tudták a hollandok, a folytatás ismét a belgák elképzelései szerint alakult, akik végül hatalmas bravúrt végrehajtva, 5-3 arányban győzték le vetélytársukat, s ezzel ismét adtak esélyt az Acélbikáknak arra, hogy megszerezzék a csoport első helyét.
Ehhez persze az is kellett, hogy Stephan Lundh tanítványai legyőzzék a Jaca gárdáját, ám ez nem okozott túl nehéz feladatot Azariéknak. A spanyol bajnok ugyanis ezúttal nem volt egy súlycsoportban az Acélbikákkal, s bár az első harmad végéig még tudták tartani magukat, a folytatásban egyre inkább kidomborodott a két gárda közti tudáskülönbség. A hazaiak óriási fölényben játszottak a találkozón, a "kapura lövési versenyt" 80-10-re, míg a mérkőzést 7-1-re nyerték meg, így a zárónapon legalább három góllal kellett nyerniük az addig hibátlan belgák ellen ahhoz, hogy sikerüljön továbbjutniuk a csoportból.
Első hely – biztos győzelemmel
A zárónap első mérkőzésén nem borult a papírforma, hiszen a jóval esélyesebb, ám csalódott holland bajnok esélyt sem adott a spanyoloknak a szoros mérkőzésre, s végül kiütéses, 11-1-es győzelmet aratott vetélytársa ellen. A továbbjutásra azonban ennek ellenére sem volt túl sok esélye a Hague gárdájának, hiszen ahhoz, hogy ők végezzenek az első helyen, csak a 2-0-ás DAB-győzelem volt jó számukra a nap és a hétvége utolsó mérkőzésén.
Az Acélbikák és a White Caps mérkőzésének tizedik percéig élt a reménye a hollandoknak, ám ekkor nem csak ők, hanem a hazaiak is komoly bajba kerültek, hiszen a vendég belga csapat – nem kis meglepetésre – megszerezte a vezetést a DAB ellen. A vendéglátók szerencsére még az első harmadban egalizáltak, majd a másodikban olyan játékot nyújtottak, amivel gyakorlatilag el is döntötték az első hely sorsát. A térfélcserét követően ugyanis öt gólt szereztek az Acélbikák úgy, hogy a vendégeknek esélyük sem volt igazán arra, hogy szorossá tegyék a találkozót. Ekkor jól működött a letámadás, emberelőnyből, emberhátrányból, egyenlő létszámban is sikerült gólokat szerezni, így a záró etap már nem ígérkezett túl izgalmasnak (6-1).
Főleg úgy nem, hogy a harmadik húsz percet is góllal, gólokkal indította a Dab.Docler, mely a játék minden elemében jobbnak bizonyult ellenfelénél, s szűk tíz perccel a meccs vége előtt már nyolc góllal is vezetett (9-1). A belgák persze ekkor sem adták fel, ám ahhoz, hogy az utolsó hat percben három gólt is szerezzenek, bizony kellett a hazai játékosok fegyelmezetlensége is, de szerencsére ez maximum az eredmény kozmetikázására volt elég a White Caps játékosainak, mert a meccset végül 9-4-re az Acélbikák nyerték, akik ezzel a sikerrel bejutottak a sorozat dániai, harmadik fordulójába, ahol már jóval nehezebb ellenfelek várnak Stephan Lundh csapatára. A Kontinentális kupa november végi csoportküzdelmei alatt ugyanis a házigazda Herning Blue Fox, az olasz Asiago és a brit Sheffield Steelers lesz a DAB ellenfele, s innen már igazi bravúrnak számítana a továbbjutás.
A Kontinentális Kupa második fordulójának eredményei:
CH Jaca – White Caps Turnhout 3-7 (1-1, 1-5, 1-1)
Dab.Docler – HYS The Hague 1-3 (1-1, 0-1, 0-1)
White Caps Turnhout – HYS The Hague 5-3 (1-0, 3-3, 1-0)
CH Jaca – Dab.Docler 1-7 (1-2, 0-3, 0-2)
HYS The Hague – CH Jaca 11-1 (1-0, 3-0, 7-1)
White Caps Turnhout – Dab.Docler 4-9 (1-1, 0-5, 3-3)
A végeredmény: 1. Dab.Docler 6 pont, 2. HYS The Hague 6 pont, 3. White Caps Turnhout 6 pont, 4. CH Jaca 0 pont.
| < Előző | Következő > |
|---|
Lapszemle
- Remek kezdés az úszó Eb-n, egy győzelemre a Szolnok a címvédéstől... 21 May 2012 | 10:55 pm
- Cibulkova egy nehéz szett után nyert, Jankovics nagy csatában kik... 21 May 2012 | 10:48 pm
- Köln: az első számú kapus is elhagyja a süllyedő hajót 21 May 2012 | 10:44 pm
- Ökölvívás: Balzsay Belfastban védheti meg címét júliusban 21 May 2012 | 10:41 pm
- A megmentő Tőzsért és Rudolfot edzheti a következő szezonban 21 May 2012 | 10:32 pm
- Úszó Eb: könnyáztatta megnyitó és magyar sikerek az első napon - ... 21 May 2012 | 10:31 pm
Címkék - Autó - Motor
Balatonkör Benkó Barbara Blazsó Márton BringaMánia Buruczki Szilárd Bükk Maraton Dósa Eszter Erdély Határon Túra 2011 Hegyikerékpár Juhász Zsolt K&H olimpiai kerékpáros nap Kerékpár MTB McDonald's McDonald’s BringaMánia Merida Multivan Merida Biking Team Módos Gabriella Parti András Pulai Imre Sportaktív SE Top Maraton Trans Hungária Maraton Veluta Vuelta Sportiroda bicikli hegyikerékpár kerékpár olimpiai-krossz
Powered by Easytagcloud v2.0
Powered by Easytagcloud v2.0





