2011. október 19-23. között kerül megrendezésre a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramarathon futóverseny, amely az elmúlt húsz évet lezárva, megújult és bővített formában várja a futás szerelmeseit.A résztvevők Bécsből rajtolva, az egykori Római borút történelmi köveit a jelenben koptatva szelik át Ausztriát, Pozsony legszebb részét érintve a Duna vonalát követve futnak Szlovákiában majd Rajkánál átlépve a határt, a Szigetköz gyönyörű vidékén, a vizek városain keresztül, a Vértes mellett elhaladva, a budai hegyeken át érnek célba Budapesten.
A BBU klasszikusan egy hosszú távú, Közép-Európában egyedülálló, három országot és annak fővárosait érintő ötnapos futó verseny (320 km). Újdonság, hogy a táv teljesíthető versenyként vagy versenyen kívül is. Versenykategóriában való egyéni teljesítés esetén napi 80-90 km, párban napi 40-50 km, 4+1 fős csapatban napi 20-25 km vár a futókra.
|
|
A BBU nem versenyszerű teljesítésére több lehetőség is van: 4-20 fős baráti csapatok, szabadon választott, kötetlen váltási lehetőségekkel, továbbá egy- egy részszakasz teljesítésével (váltóhelytől- váltóhelyig), valamint túra jelleggel kerékpáron, illetve görkorcsolyával.
Az útvonal mentén érintett térségek, települések nagy várakozással tekintenek a versenyre, ennek megfelelően készülnek és várják a futókat. Az útvonalon szakasz harmadoknál (váltópontokon), valamint 5 km-ként frissítőpontok segítik, hogy mindenki a legjobbat hozza ki magából és teljesítse a célkitűzéseidet.
A szervezők hosszú távra gondolkoznak és fél szemmel már a jövőbe is tekintenek, hiszen a cél egy évről évre előrelépő, folyamatosan fejlődő, stabil rendezvény létrehozása, amely a futás ünnepévé válhat.
További információk: útvonal (váltó és frissítőpontokkal, szinttérképekkel), nevezés, pénzdíjazás, szállásajánló, csapattárskereső a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramarathon honlapján a www.bbu.hu címen találhatók, valamint minden érdeklődőt várnak a BBU Facebook csoportjába a www.facebook.com/bbu.hu oldalon.
| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Pünkösdi Meghívásos Nemzetközi Csapatkupa Közeledik a május 28-i Pünkösdi meghívásos nemzetközi csapatkupa, ahol futamonként...
-
III. Tótkomlós Rally - I. Rally fanatic utcai autóstalálkozó rendezői szemmel. Körkérdés Karasz Róbert versenyrendezőhöz.
-
Legyőzni az ózdi mumust Túl van a tatabányai rossz szezonkezdésen a Sajtós, Diósi páros, és csak...
-
Rázós hétvége Beszélgetés az Osváth Racing Team versenyzőivel, a Bükfürdő Rally után....
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
Lapszemle
- Magyar startgép Londonban; merre tovább, vízilabda? 18 May 2012 | 12:48 am
- Hulk Hogannek rendet kell tennie, Roode új ellenfelet kap videó 18 May 2012 | 12:41 am
- Kanadából jött a hónap leggyönyörűbb gólja 18 May 2012 | 12:36 am
- Szlovénia: nem botlott a bajnok, El-résztvevő az Olimpija 18 May 2012 | 12:07 am
- Tenisz: Federer és Tsonga is ott van Rómában a nyolc között 17 May 2012 | 11:55 pm
- Cseh-szlovák elődöntő lesz a hoki vébén 17 May 2012 | 11:38 pm


