Noha még két verseny hátra van az idei Formula 1-es világbajnokságból, csütörtökön a sportág Világtanácsának genfi tanácskozásán szinte minden vitás kérdésben döntés születhet, ami a 2012-es szezont illeti. Frank Tamás, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke a Világtanács tagjaként részt vesz a11 órakor kezdődő ülésen, és úgy véli, pont kerülhet a jövő évi szabálymódosításokra, a még megoldandó technikai kérdésekre és napirendi pontként szó lesz a koreai és a bahreini futam sorsáról.
A Formula 1 résztvevőinek és szerelmeseinek tekintete csütörtök délelőtt egyértelműen Genf felé irányul, ahol a sportág Világtanácsa ülésezik. A megbeszélésen – vélhetően – szinte valamennyi olyan kérdésben döntés születik majd, ami a jövő évi szezont illeti.
„Nem kevesebb, mint 28 napirendi pont kerül megbeszélésre, és akkor még ebben nincsenek benne az egyéb témák. Valószínűleg a 2012-es világbajnoksággal kapcsolatos legfontosabb kérdésekben döntés születik majd. Szóba kerül a versenynaptár is, melyben jelenleg húsz futam szerepel, de ugyanakkor napirendi pont a Bahreini és a Koreai Nagydíj” – árulta el a tanácskozás magyar résztvevője, Frank Tamás.
A Hungaroring Sport Zrt. alelnöke elmondta, az idei évben a Q3-ban tapasztalt gumispórolásos taktika miatt változhatnak az ide vonatkozó szabályok is.
„A Pirelli a tervek szerint a kvalifikáció harmadik szakaszába jutott csapatoknak biztosít egy plusz garnitúra abroncsot, így nem kell tartalékolniuk a versenyre, ugyanakkor mindenkinek kötelező lesz mért kört teljesíteni az időmérőn a Q3-ban is” – fogalmazott Frank Tamás.
Mint ismeretes, három csapat – a két Lotus és a Virgin – névváltoztatási kérelmet nyújtott be a jövő évi világbajnoki szezonra.
„Ezzel kapcsolatban is most születik majd döntés, és korántsem biztos, hogy mindhárom kérelem egyhangú támogatást kap” – közölte a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke.
|

| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Pünkösdi Meghívásos Nemzetközi Csapatkupa Közeledik a május 28-i Pünkösdi meghívásos nemzetközi csapatkupa, ahol futamonként...
-
III. Tótkomlós Rally - I. Rally fanatic utcai autóstalálkozó rendezői szemmel. Körkérdés Karasz Róbert versenyrendezőhöz.
-
Legyőzni az ózdi mumust Túl van a tatabányai rossz szezonkezdésen a Sajtós, Diósi páros, és csak...
-
Rázós hétvége Beszélgetés az Osváth Racing Team versenyzőivel, a Bükfürdő Rally után....
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
Lapszemle
- Magyar startgép Londonban; merre tovább, vízilabda? 18 May 2012 | 12:48 am
- Hulk Hogannek rendet kell tennie, Roode új ellenfelet kap videó 18 May 2012 | 12:41 am
- Kanadából jött a hónap leggyönyörűbb gólja 18 May 2012 | 12:36 am
- Szlovénia: nem botlott a bajnok, El-résztvevő az Olimpija 18 May 2012 | 12:07 am
- Tenisz: Federer és Tsonga is ott van Rómában a nyolc között 17 May 2012 | 11:55 pm
- Cseh-szlovák elődöntő lesz a hoki vébén 17 May 2012 | 11:38 pm