Budapest, 2010. szeptember 09. Wetzl Péter és társai legkésőbb szeptember 12-én csatlakoznak a „Magyarok a világ nyolcezresein" mászó expedícióhoz, hogy együtt induljanak a Himalája 8201 méter magas csúcsára.
Habár a vízumok késése miatt a síalpinista, valamint a vele utazó Mécs László és Gál László a tervezettnél egy nappal később indulhat csak tovább a tibeti határra, várhatóan ez nem befolyásolja az eredeti ütemtervet.
Katmanduba érkezését követően a nepáli főváros alaposabb megismerésére is lehetősége nyílt Wetzl Péteréknek a szükséges vízum késése ugyanis egy napos csúszást okozott a magyar síalpinistának és társainak.
„Jól vagyunk, sok időnk maradt Katmanduban barangolni és néhány hiányzó eszközzel kiegészíteni felszerelésünket" - írta Péter rövid levelében.
Ahogyan a helyzetjelentésből kiderül, amint a kellő okmányok megérkeznek, körülbelül 12 órás utazással érik el Tibetet. Az út a heves esőzések és a rossz közlekedési viszonyok miatt nyúlik fél naposra. Ezt követően még nagyjából három napra lesz szükségük, hogy a 4910 méter magasan fekvő alaptáborba érjenek és csatlakozni tudjanak a Kollár Lajos vezetette mászó expedícióhoz, amely tegnap érkezett a Cho-Oyu alaptáborba.
| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Pünkösdi Meghívásos Nemzetközi Csapatkupa Közeledik a május 28-i Pünkösdi meghívásos nemzetközi csapatkupa, ahol futamonként...
-
III. Tótkomlós Rally - I. Rally fanatic utcai autóstalálkozó rendezői szemmel. Körkérdés Karasz Róbert versenyrendezőhöz.
-
Legyőzni az ózdi mumust Túl van a tatabányai rossz szezonkezdésen a Sajtós, Diósi páros, és csak...
-
Rázós hétvége Beszélgetés az Osváth Racing Team versenyzőivel, a Bükfürdő Rally után....
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
Lapszemle
- Magyar startgép Londonban; merre tovább, vízilabda? 18 May 2012 | 12:48 am
- Hulk Hogannek rendet kell tennie, Roode új ellenfelet kap videó 18 May 2012 | 12:41 am
- Kanadából jött a hónap leggyönyörűbb gólja 18 May 2012 | 12:36 am
- Szlovénia: nem botlott a bajnok, El-résztvevő az Olimpija 18 May 2012 | 12:07 am
- Tenisz: Federer és Tsonga is ott van Rómában a nyolc között 17 May 2012 | 11:55 pm
- Cseh-szlovák elődöntő lesz a hoki vébén 17 May 2012 | 11:38 pm


