Péntektől vasárnapig kerül megrendezésre a IX. Magyar Kupasorozat következő állomása a Murau melletti Kreischbergen, a tizedik alkalommal kiírt Volvo-K2 Kupa Sí és Snowboardverseny.A január 13. és 15. közötti eseményen a minitől a szenior – 5-100 éves – korig az igazoltak mellett az amatőrök, mozgáskorlátozottak is lécet csatolhatnak. Az előzetesen regisztrálók száma 150 feletti, minden esély megvan arra, hogy a 2011-es, kétszázas nevezést új rekorddal átlépje a rendezvény, melyre helyszíni nevezést is elfogadnak.
|
|
A szervezők tájékoztatása szerint olvadástól nem kell tartani, a legfrissebb előrejelzések szerint nem túl hideg, de fagyos idő várható a hétvégén Kreischbergen. Az Ausztriában uralkodó hókáosz ellenére Murauban a havazás jót tett a pályáknak, melyek egyre jobb körülmények várják a versenyzőket.
Az esemény – melynek sztárvendége az osztrák alpesi világkupa-menő Hans Grugger lesz – pénteken kezdődik: reggel 9 órától indul a hivatalos edzés a snowboardosoknak és a síelőknek egyaránt.
Változást jelent a korábban meghirdetett programhoz képest, hogy nem Slopestyle versenyen, hanem a leglátványosabb számban, Big Air-ben indulhatnak a snowboardosok (Big Air-ben egy nagyobb ugratón különböző ugrásokat hajtanak végre a versenyzők; a Slopestyle esetében erre kialakított parkban, különböző elemeken lehet különböző trükköket bemutatni).
Az egész hétvégés programban Mozgásvilág.hu családi versenyre, Volvo-tesztre, koncertre, borkóstolóra is sor kerül.
Versenykiírás és online nevezés:
http://www.skiing.hu/programok/teli-programok/k2-kupa/x-volvo-k2-kupa-hivatalos-versenykiiras-es-program
Letölthető:
http://www.skiing.hu/files/2012_k2_kupa/X_Volvo_K2_Kupa_versenykiiras.pdf
A verseny kiemelt támogatói: Volvo Hungária, K2 Sí&Snowboard Központ, Gere Attila Pincészete, Gere Tamás & Zsolt, Malatinszky Kúria, Bock Pince, OTP Junior, Head, Kreischberg Lift Gmbh, Hotel Relax Kreischberg, Mozgásvilág.hu.
Mellékelt fotók: Vörös Nándor
| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Pünkösdi Meghívásos Nemzetközi Csapatkupa Közeledik a május 28-i Pünkösdi meghívásos nemzetközi csapatkupa, ahol futamonként...
-
III. Tótkomlós Rally - I. Rally fanatic utcai autóstalálkozó rendezői szemmel. Körkérdés Karasz Róbert versenyrendezőhöz.
-
Legyőzni az ózdi mumust Túl van a tatabányai rossz szezonkezdésen a Sajtós, Diósi páros, és csak...
-
Rázós hétvége Beszélgetés az Osváth Racing Team versenyzőivel, a Bükfürdő Rally után....
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
Lapszemle
- Magyar startgép Londonban; merre tovább, vízilabda? 18 May 2012 | 12:48 am
- Hulk Hogannek rendet kell tennie, Roode új ellenfelet kap videó 18 May 2012 | 12:41 am
- Kanadából jött a hónap leggyönyörűbb gólja 18 May 2012 | 12:36 am
- Szlovénia: nem botlott a bajnok, El-résztvevő az Olimpija 18 May 2012 | 12:07 am
- Tenisz: Federer és Tsonga is ott van Rómában a nyolc között 17 May 2012 | 11:55 pm
- Cseh-szlovák elődöntő lesz a hoki vébén 17 May 2012 | 11:38 pm


