Hétvégén a havashalmi Poolban versenyeztek az extrém sportok legbevállalósabb magyar képviselői. A BMX és gördeszka szakág mellett az idei Pool Jam-en, első ízben az XTR-rolleresek is megmérették magukat, így Csikai Bence, a Hell Racing Team roller versenyzője sem hiányozhatott a mezőnyből.Bár Bence várva-várt új ugrását nem adta be, a döntő két perce alatt így is közel húsz vérbeli „Csikai-trükkel” ejtette ámulatba a zsűrit és megszerezte az aranyérmet.
„Arra készültem, hogy szombaton beadom legújabb trükkömet, de annyira szoros volt a verseny, hogy nem akartam kísérteni a sorsot. Helyette szinte minden olyan ugrást bemutattam, amit én adtam be először Magyarországon: mondhatjuk, hogy egy best-of válogatással versenyeztem.” – emlékezett nevetve a fiatal egri sportoló. Természetesen Bence azóta is tökéletesíti eddigi talán legveszélyesebb és látványosabb trükkjét – nem csak hátrafelé szaltózik, de utána hátsó kerekére érkezve vissza is ugrik az ívbe.
A Pool Jam második születésnapjára szervezett versenyen csak az XTR-roller kategóriában közel 50 sportoló vett részt. Az amatőröktől kezdve a profi versenyzőkig mindenki megmutathatta mire képes a földön és a levegőben. A selejtezők és a döntők során két-két percet kaptak a versenyzők, hogy meggyőzzék a zsűrit, ők a legjobbak. Bencének elég is volt ennyi idő. „Nagyon vártam ezt a rendezvényt, rengeteget gyakoroltam. Egy igazi újdonsággal készültem a hétvégére, de nem szegi kedvem, hogy a bemutató végül csúszik egy kicsit, legalább van még időm tökéletesíteni az ugrást. A szoros pontálláson kívül a hideg is megerősített abban, hogy nem ez a legjobb alkalom az új trükköm bemutatására. Délután már szinte nem is éreztem a kezem, annyira elfagyott.” – mesélte a HRT rollerese.
A legközelebbi versenyre Miskolcon kerül sor, azonban Bence külföldre utazik csütörtökön, így a hétvégi versenyt ki kell hagynia. Helyette Németországban kutatja fel az extrém sport versenyeket, hogy az őszi szünet szabadnapjai alatt kipróbálja magát a nemzetközi mezőnyben is.
|

| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Pünkösdi Meghívásos Nemzetközi Csapatkupa Közeledik a május 28-i Pünkösdi meghívásos nemzetközi csapatkupa, ahol futamonként...
-
III. Tótkomlós Rally - I. Rally fanatic utcai autóstalálkozó rendezői szemmel. Körkérdés Karasz Róbert versenyrendezőhöz.
-
Legyőzni az ózdi mumust Túl van a tatabányai rossz szezonkezdésen a Sajtós, Diósi páros, és csak...
-
Rázós hétvége Beszélgetés az Osváth Racing Team versenyzőivel, a Bükfürdő Rally után....
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
Lapszemle
- Magyar startgép Londonban; merre tovább, vízilabda? 18 May 2012 | 12:48 am
- Hulk Hogannek rendet kell tennie, Roode új ellenfelet kap videó 18 May 2012 | 12:41 am
- Kanadából jött a hónap leggyönyörűbb gólja 18 May 2012 | 12:36 am
- Szlovénia: nem botlott a bajnok, El-résztvevő az Olimpija 18 May 2012 | 12:07 am
- Tenisz: Federer és Tsonga is ott van Rómában a nyolc között 17 May 2012 | 11:55 pm
- Cseh-szlovák elődöntő lesz a hoki vébén 17 May 2012 | 11:38 pm