A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős negyven autót előzött meg szerdán és a 31. helyen zárta a San Juan és Chilecito közötti szakaszt, amely során 750 kilométert teljesített a mezőny (ebből 326 km volt a mért szakasz hossza).Az utat patakátkelések színesítették és a végén 50 kilométernyi fesh fesh (vagyis laza szerkezetű, púderszerű homok) jelentette a desszertet, vagy sokak számára inkább fekete levest.
|
|
Az Opel Dakar Team kettőse addigra már túl volt egy defekten, majd pedig a mély homokban utolért két versenyzőt, akik nem akarták elengedni, úgyhogy íme eljő a szilikózis – estére nemcsak az Antarában kellett légszűrőt cserélni, hanem a versenyzőinkre is ráfért volna egy komplett nyálkahártya és tüdőcsere. Ez végül érthető okokból elmaradt, de legalább a 31. hely megvolt, ami azt jelenti, hogy csütörtökön (az első igazi Dakar-szakaszon) már kevesebbet kell majd előzniük Szalayéknak. Mert ez a negyven… Nos, az bizony sok egy napra.
„Az ötvenedik kilométerig már megelőztünk tizenkét versenyzőt, majd kaptunk egy jobb hátsó defektet, úgyhogy elmentek hárman. Kezdhettük újra, s mire vége lett a szakasznak, negyvennél tartottunk, mindezt úgy, hogy az utolsó harminc kilométeren folyamatosan a porban autóztunk, mert az előttünk lévő buggy nem engedett el. A fesh fesh-ben pedig a por miatt nem tudtunk annyira közel menni hozzájuk, hogy magunktól előzési pozícióba kerüljünk, pedig gyorsabbak voltunk, úgyhogy ott sok időt veszítettünk” – mondta Szalay Balázs, aki szerint amúgy is szenvedős nap volt a szerdai. Nagyon kellett figyelni az éles sziklák, kövek miatt defektveszélyes úton.
Ami az autót illeti: ezúttal jól bírta a hőséget és a magasságot is, bár Szalay nem akar semmit sem elkiabálni, inkább megnézné a számítógépes adatokat, mielőtt bármit is mondana. Tény viszont, hogy a szervizesek kedden éjszakába nyúlóan dolgoztak a probléma megoldásán, s hogy Robby Gordon mérnöke is átjött segíteni az Opel-csapathoz, hogy elemezze az adatokat. Ha nem ez, akkor a ráolvasás segített (utóbbit Bunkoczi László vállalta magára), a lényeg az, hogy végre volt megint egy technikai gondoktól mentes napja a csapatnak.
(fotó: Opel Dakar Team/DPPI)
| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Pünkösdi Meghívásos Nemzetközi Csapatkupa Közeledik a május 28-i Pünkösdi meghívásos nemzetközi csapatkupa, ahol futamonként...
-
III. Tótkomlós Rally - I. Rally fanatic utcai autóstalálkozó rendezői szemmel. Körkérdés Karasz Róbert versenyrendezőhöz.
-
Legyőzni az ózdi mumust Túl van a tatabányai rossz szezonkezdésen a Sajtós, Diósi páros, és csak...
-
Rázós hétvége Beszélgetés az Osváth Racing Team versenyzőivel, a Bükfürdő Rally után....
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
