A Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc kamionos trió a 22. helyen fejezte be a két szakaszból álló Antofagasta-Iquique szakaszt a Dakar-rali tizedik napján. Remek eredmény, pedig a végén nem is úgy jött ki a lépés, ahogyan azt az Opel Dakar Team csapata eltervezte."Az első szakaszt nem szerettem a kövek miatt, azok ugyanis nem tettek jót a kamionnak, a homokozóban azonban már jól éreztük magunkat - mondta Darázsi Zsolt. - Repkedtünk, ahogy szoktunk, de azért csak ésszel, mert láttunk három lerobbant kamiont és semmiképpen sem szerettünk volna a sorsukra jutni."
|
|
A végére azért akadt egy kis izgalom - ha nem is a túlzott kockázatvállalás miatt. Történt ugyanis, hogy megint kezdett kifogyni az MAN-ből az üzemanyag, pontosabban nem is fogyott ki, csak lefelé jövetben előre löttyent a hosszú tankban és ettől a kamion leállt. (Ugyanezzel a problémával küszködött a Darázsiék előtt rajtoló két DAF is...)
"A vége lendületes lett volna, ha nem kell spórolni az üzemanyaggal, de azért így sem volt rossz!" - mondta Darázsi, aki ezzel a jó helyezéssel az összetettben is javított a pozícióján.
Videó
| < Előző | Következő > |
|---|
Autó-Motor sport hírei
-
Pünkösdi Meghívásos Nemzetközi Csapatkupa Közeledik a május 28-i Pünkösdi meghívásos nemzetközi csapatkupa, ahol futamonként...
-
III. Tótkomlós Rally - I. Rally fanatic utcai autóstalálkozó rendezői szemmel. Körkérdés Karasz Róbert versenyrendezőhöz.
-
Legyőzni az ózdi mumust Túl van a tatabányai rossz szezonkezdésen a Sajtós, Diósi páros, és csak...
-
Rázós hétvége Beszélgetés az Osváth Racing Team versenyzőivel, a Bükfürdő Rally után....
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
