Túl van az első közös rallye autós élményen Talmácsi Gábor és Répa Kata valamint a Maricsek Team EVO VI-os Mitsubishije. Az Euro-ringen a Karácsony előtti pénteken tartott tesztnapon próbálhatták ki egymást először hármasban.Talma, számára nem ez az első alkalom, hogy versenyautóba ült, de igazán éles rallye autót még nem vezetett. Így remek hasznát vette a teszten a profi tanácsoknak Katától és Maricsek Miklóstól a csapat tulajdonosától. Gábornak leginkább a négykerék meghajtást illetve azt kellett megszoknia, hogy ebben a szakágban a kéziféket is sokszor és aktívan kell használni vezetés közben. Motoros világbajnokunk - ahogy pestiesen mondják - nem ült háttal a moziban. Ahogy rótta a kilométereket úgy érzett rá egyre jobban a "löttyintésre" a "körzőzésre" na meg arra, hogy ezzel az autóval bátran le-le lehet vágni az íveket bizonyos kanyarokban, vagyis a rally autózás alapjaira.
Különleges párosunkat a csütörtökön kezdődő Aquaresort Szilveszter Rally-n 14-es rajtszámmal láthatja majd a közönség. ( Ugye sokaknak ismerős valahonnan ez a rajtszám?! :-) ) A csütörtöki nap első fele a pályabejárással és átvételekkel telik majd, ezután délután négy órától rajtol a verseny fordított sorrendben a Hungaroringen, így vegyes-párosunk első rally gyorsasági szakaszát sötétben teljesíti majd. A pénteki versenynapon aztán háromszor kell teljesíteniük a már hagyományosnak tekinthető két gyorsasági szakaszt, a több mint százharminc autót felvonultató mezőnyben.

| < Előző | Következő > |
|---|
Lapszemle
- Szlovénia: nem botlott a bajnok, El-résztvevő az Olimpija 18 May 2012 | 12:07 am
- Tenisz: Federer és Tsonga is ott van Rómában a nyolc között 17 May 2012 | 11:55 pm
- Cseh-szlovák elődöntő lesz a hoki vébén 17 May 2012 | 11:38 pm
- NS: Détári kiszemeltjei; Tököli marad; a női kajakcsata főszerepl... 17 May 2012 | 11:34 pm
- Románia: ötgólos bukaresti derbi, Steaua-siker 17 May 2012 | 11:19 pm
- Dzsudzsákot kritizálják, leégtek a férfi kajak-kenusok, megint mi... 17 May 2012 | 11:03 pm
Címkék - Autó - Motor
Balatonkör Benkó Barbara Blazsó Márton BringaMánia Buruczki Szilárd Bükk Maraton Dél-Afrika Dósa Eszter Erdély Határon Túra 2011 Hegyikerékpár Juhász Zsolt Kerékpár MTB McDonald's McDonald’s BringaMánia Merida Multivan Merida Biking Team Módos Gabriella Parti András Sportaktív SE Top Maraton Trans Hungária Maraton Vuelta Sportiroda bicikli hegyikerékpár kerékpár olimpiai kvalifikáció olimpiai-krossz túra
Powered by Easytagcloud v2.0
Powered by Easytagcloud v2.0