A Hungaroring Sport Zrt. 2012-ben minden hónapban szervez egy Autós és egy Motoros Nyílt NapotMivel tavaly nagy sikert aratott az autósok és a motorosok körében a Hungaroringen több alkalommal megrendezett Nyílt Nap, a mogyoródi pályán 2012-ben is sor kerül hasonló rendezvényekre. Szalay Balázs, a Hungaroring Sport Zrt. üzletfejlesztési igazgatója elárulta, jövőre márciustól kezdve minden hónapban mindkét szakág részére rendeznek egy nyílt napot, melyekről a tudnivalókat a hivatalos honlapon mindenki megtekintheti.
A Hungaroring és a pályát irányító gazdasági társaság vezetősége mindig is szívügyének tekintette a biztonságos közlekedés elősegítését az autósok és a motorosok számára egyaránt. Többek között ezért rendezik meg az Autós illetve a Motoros Nyílt Napokat. A rendezvényeken a résztvevők biztonságos körülmények között próbálhatják ki gépkocsijuk vagy motorjuk, valamint saját vezetői tudásuk lehetőségeit és határait.
A Hungaroring Sport Zrt. üzletfejlesztési igazgatója, Szalay Balázs elmondta, a mogyoródi pálya ezzel a lehetőséggel azt szeretné továbbra is elősegíti, hogy a száguldás négy és kétkerekű hívei közelebbről is megismerhessék a Hungaroring versenypályát, és személyesen is átélhessék a vezetés örömét a Formula 1 magyar fellegvárának aszfaltcsíkján. Ugyanakkor ezek az alkalmak a versenylicensszel rendelkezők számára tesztelési és gyakorlási lehetőséget is biztosítanak.
|
|
A Nyílt Napokon 2012-ben is meghatározott program szerint reggel 09:00 órától 17:00 óráig van lehetőség a versenypálya használatára, csoportokra bontva, 20 perces menetekben. A versenypálya használatának előfeltétele minden esetben legalább egy éves, érvényes jogosítvány, megfelelő vezetői tapasztalat. A Hungaroring hivatalos honlapján minden tudnivaló elérhető a 2012-es nyílt Napokkal kapcsolatban.
"Minden érdeklődő megtalálhatja a jövő évi Autós és Motoros Nyílt Napok letölthető dokumentumait és részvételi díjakra vonatkozó tudnivalókat a Hungaroring Sport Zrt honlapján. A rendezvények sikereire való tekintettel úgy döntöttünk, hogy 2012-ben minden hónapban tervezünk egy Autós és egy Motoros Nyílt Napot. Az autósok először március 19-én, míg a motorosok március 22-én vehetik először birtokukba a Hungaroringet” – fogalmazott Szalay Balázs.
| < Előző | Következő > |
|---|
Lapszemle
- Szlovénia: nem botlott a bajnok, El-résztvevő az Olimpija 18 May 2012 | 12:07 am
- Tenisz: Federer és Tsonga is ott van Rómában a nyolc között 17 May 2012 | 11:55 pm
- Cseh-szlovák elődöntő lesz a hoki vébén 17 May 2012 | 11:38 pm
- NS: Détári kiszemeltjei; Tököli marad; a női kajakcsata főszerepl... 17 May 2012 | 11:34 pm
- Románia: ötgólos bukaresti derbi, Steaua-siker 17 May 2012 | 11:19 pm
- Dzsudzsákot kritizálják, leégtek a férfi kajak-kenusok, megint mi... 17 May 2012 | 11:03 pm
Címkék - Autó - Motor
Balatonkör Benkó Barbara Blazsó Márton BringaMánia Buruczki Szilárd Bükk Maraton Dél-Afrika Dósa Eszter Erdély Határon Túra 2011 Hegyikerékpár Juhász Zsolt Kerékpár MTB McDonald's McDonald’s BringaMánia Merida Multivan Merida Biking Team Módos Gabriella Parti András Sportaktív SE Top Maraton Trans Hungária Maraton Vuelta Sportiroda bicikli hegyikerékpár kerékpár olimpiai kvalifikáció olimpiai-krossz túra
Powered by Easytagcloud v2.0
Powered by Easytagcloud v2.0


