Nem akármilyen körülmények között búcsúztatja el Győrfi Alen 2011-t: az idei Superbike világbajnokság Superstock 1000 sorozatában szereplő motoros ezúttal négykeréken szeretne bizonyítani. Az Adrenalin H-Moto Team 22 éves versenyzője navigátorként segíti az N3-as rali kategóriában két bajnoki címet szerző Rímár Tamást a kétnapos Szilveszter-ralin.Győrfi Alen elárulta, párosuk idén mindenképpen a szűk élmezőnyben szeretne végezni.
Noha csak pár nap van csak hátra az idei évből, az Adrenalin H-Moto Team élversenyzője, Győrfi Alen továbbra sem pihen. A navigátori szerepkörben induló paralimpiai bajnoknő, Pásztory Dóri – Sydney és Athén aranyérmes úszója – és 2007 gyorsasági motoros világbajnoka, Talmácsi Gábor mellett ugyanezen esztendő 125 köbcentis Európa-bajnoka 2010 után ismét részt vesz – igaz, ezúttal az anyósülésen ülve, navigátorként – az immár hagyománnyá vált Szilveszter-ralin, melyet december 29-én és 30-án rendeznek meg a Hungaroringen és környékén. A 22 éves motoros társa most is a kétszeres N3-as ralibajnok, Rímár Tamás lesz, és azt remélik, hogy idén több szerencséjük lesz a Mitsubishi EVO 4 volánja mögött, mint egy éve.
„Már tavaly abban hittünk, hogy akár a dobogóra is odaérhetünk, ám a szerencse messze került minket. Már alig vártam, hogy újra kipróbálhassam magam, még akkor is, ha ezúttal a vezetést át kell adnom. Bankot szeretnénk robbantani Tomival, és nagyon bízom abban, hogy a Sors ezúttal kárpótol mindent. Navigátorként is a maximumra törekszem, és hiszek abban, hogy képesek leszünk hibátlan teljesítményre. A kétnapos verseny után jön egy rövid pihenő, aztán a csapattársaimmal, Gyutai Adriánnal, Nagy Győzővel és Kis Vikivel együtt megkezdjük a közös felkészülést a 2012-es esztendőre” – fogalmazott a jövőre a versenyzés mellett csapatvezetői feladatkört is betöltő Győrfi Alen.

|

| < Előző | Következő > |
|---|
Lapszemle
- Szlovénia: nem botlott a bajnok, El-résztvevő az Olimpija 18 May 2012 | 12:07 am
- Tenisz: Federer és Tsonga is ott van Rómában a nyolc között 17 May 2012 | 11:55 pm
- Cseh-szlovák elődöntő lesz a hoki vébén 17 May 2012 | 11:38 pm
- NS: Détári kiszemeltjei; Tököli marad; a női kajakcsata főszerepl... 17 May 2012 | 11:34 pm
- Románia: ötgólos bukaresti derbi, Steaua-siker 17 May 2012 | 11:19 pm
- Dzsudzsákot kritizálják, leégtek a férfi kajak-kenusok, megint mi... 17 May 2012 | 11:03 pm
Címkék - Autó - Motor
Balatonkör Benkó Barbara Blazsó Márton BringaMánia Buruczki Szilárd Bükk Maraton Dél-Afrika Dósa Eszter Erdély Határon Túra 2011 Hegyikerékpár Juhász Zsolt Kerékpár MTB McDonald's McDonald’s BringaMánia Merida Multivan Merida Biking Team Módos Gabriella Parti András Sportaktív SE Top Maraton Trans Hungária Maraton Vuelta Sportiroda bicikli hegyikerékpár kerékpár olimpiai kvalifikáció olimpiai-krossz túra
Powered by Easytagcloud v2.0
Powered by Easytagcloud v2.0