Címkék: Talmácsi Gábor | Répa Kata | Aquaresort Szilveszter Rallye | Sportime | RallyCafe | Maricsek Team
Legrövidebben talán így lehetne összefoglalni Talmácsi Gábor és Répa Kata első rallye versenyének mérlegét. Ugyanis ahogy arról már korábban beszámoltunk különleges párosunk egy Gábor által egy dedikált poszteren tett hat évvel ezelőtti ígéretének alapján állt most össze az Aquaresort Szilveszter Rallyera a Sportime és RallyCafe magazinok szervezésében.Motoros világbajnokunk és a hazai autósport egyik legcsinosabb, legismertebb hölgye a mai versenynapon ott folytatta, és fejezte be ahol tegnap elkezdték közös rallyesport pályafutásukat. Közben persze meg kellett tenniük hat gyorsasági szakaszt melyek után a Szilveszter Rallye abszolút értékelésben alig több mint egy másodperces hátránnyal az ötödik helyen zárták az év utolsó versenyét. A hat gyorsasági szakaszból az első kettőn ismét az abszolút ötödik időt autózták amivel a negyedik helyet foglalták el a tabellán.
A középső két szakaszon aztán becsúszott két kisebb hiba, az egyiken egy megpördülés a másikon pedig a Hungaroring egyik belső kerítéselemével került közelebbi kapcsolatba a Mitsubishi eleje. Szerencsére mindkét alkalommal nagyobb gond nélkül tudták folytatni a versenyt, de a kis bakai ellenére is mindkét szakaszon a hetedik legjobb időt autózták. Innentől kezdve egy helyezést visszacsúszva végig őrizték az ötödik helyet és az utolsó előtti gyorsasági szakaszon a hatodik, míg a leghosszabb utolsón az abszolút harmadik legjobb időt írták a nevük mellé!
Az abszolút 3. idő képekben:
Minden szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy Talma sikeresen felvette a versenyt és tartotta a lépést a magyar rallysport élmezőnyével. A csapatot és párosunkat nagyon nagy örömmel töltötte el az első közös versenyen elért remek eredmény.

A legboldogabb viszont talán a csapat tulajdonosa Maricsek Miklós volt aki külön kiemelte, hogy egyrészt nagy megtiszteltetés volt számára, hogy Magyarország egyik legismertebb sportembere egy igazi technikaisport világbajnok a Maricsek Team versenyautójában kóstolhatott bele a rallye versenyzésbe, másrészt, hogy elsőre ilyen remek eredmény született, valamint, hogy a csapat pályafutása során az eddigi legprofesszionálisabb hozzáállású versenyzővel dolgozhattak együtt.

A nagyszerű eredmény természetesen nem lett volna elérhető egy profi navigátor nélkül sem. Répa Kata annak ellenére, hogy tíz év óta először ült újra rallye autóban, nagyszerűen terelgette Talmát a rallye világában és elmondása szerint rögtön újra otthon érezte magát a csapatban és a versenyautóban egyaránt. Mintegy varázsütésre rögtön újra előjöttek a régi reflexek és emlékek, valamint külön öröm, hogy ehhez még rögtön elsőre egy ilyen remek eredmény is társult.

Motoros világbajnokunk tehát egy újabb technikai sportágban is sikerrel letette a névjegyét és a két kisebb hiba miatti bosszankodást leszámítva nagyon élvezte az új kihívást, melynek remélhetőleg még többször is lesz folytatása a közeljövőben!
Talmácsi Gábor:
"Fantasztikus volt kipróbálni ezt az autósport szakágat, óriási élmény volt itt vezetni és versenyezni. Az utolsó gyorsaságin már kellő módon éreztem az autót és sikerült a 3. legjobb időt produkálnunk úgy, hogy közben egyszer hátramenetbe kellett kapcsolnom egy megpördülés után! A csapat kiváló munkát végzett és Kata is nagyon profin navigált. A mai verseny egy jó bemelegítés volt, hiszen nagyon megtetszett ez a szakág, és részemről semmi akadálya egy esetleges folytatásnak. Köszönöm a lehetőséget és zárszóként mindenkinek sikerekben és eredményekben gazdag Boldog Új Évet Kívánok!"
| < Előző | Következő > |
|---|
Lapszemle
- Szlovénia: nem botlott a bajnok, El-résztvevő az Olimpija 18 May 2012 | 12:07 am
- Tenisz: Federer és Tsonga is ott van Rómában a nyolc között 17 May 2012 | 11:55 pm
- Cseh-szlovák elődöntő lesz a hoki vébén 17 May 2012 | 11:38 pm
- NS: Détári kiszemeltjei; Tököli marad; a női kajakcsata főszerepl... 17 May 2012 | 11:34 pm
- Románia: ötgólos bukaresti derbi, Steaua-siker 17 May 2012 | 11:19 pm
- Dzsudzsákot kritizálják, leégtek a férfi kajak-kenusok, megint mi... 17 May 2012 | 11:03 pm
Címkék - Autó - Motor
Balatonkör Benkó Barbara Blazsó Márton BringaMánia Buruczki Szilárd Bükk Maraton Dél-Afrika Dósa Eszter Erdély Határon Túra 2011 Hegyikerékpár Juhász Zsolt Kerékpár MTB McDonald's McDonald’s BringaMánia Merida Multivan Merida Biking Team Módos Gabriella Parti András Sportaktív SE Top Maraton Trans Hungária Maraton Vuelta Sportiroda bicikli hegyikerékpár kerékpár olimpiai kvalifikáció olimpiai-krossz túra
Powered by Easytagcloud v2.0
Powered by Easytagcloud v2.0


